A hétfalusi férj és nő közti viszony.

Full text search

A hétfalusi férj és nő közti viszony.
Még mind eddig nem szóltunk a férj és nő közötti viszonyról, s talán alig tehetnők azt alkalmasb helyen, mint éppen itt a lakadalmi ünnepélyek ismertetésének folyamatjában, a házas élet kiindulási pontjánál. A hétfalusi magyaroknál a legény már tegezi a leányt, ez pedig kendezi azt; a midőn egy pár lesz belőlük, a férj akkor is tegezi nejét, mig ez „urának” nevezi, s igen nagy megsértésül tudódnék fel, ha a nő egy önfeledett haragos perczében megtegezné férjét. Azonban korán sem kell hinni, hogy a megszólitásban való ezen felsősége a férjnek, az életviszonyokra is át lenne vive, sőt már emlitők azt, hogy a hétfalusi nő napernyőként férje kalapját szokta feltenni, s a háztartásnál is rendszerint a nő viseli a süveget, egyszer azért mert a hétfalusi férjek nagyon gyöngédek, engedékenyek és békeszeretők, másszor azért, mert a férfiak idejük nagy részét erdőkben és szekereskedéssel töltvén, a gazdaságot otthon a nő viszi; ő nála van a pénzesláda kulcsa, ő viszi meg az adót, róvatalt, papi, rectori bért; szóval ő tudja a házi bajakat, s azért a férj egy oly jó nő iránt, ki távolléte alatt mindent oly jól igazit, engedékeny szokott lenni. Különben a hétfalusi nők nem csak jó, de hű feleségek is, hűtlenség, válóper itt a ritkaságok közé tartozik. De ha otthon egy kissé a süvegviselés meg van is a nőnek engedve, a világ előtt a férji tekintély sértetlenül megőriztetik; ha férj és nő az útczán mennek, a férj mindig elől s neje utána megyen, s bár a papok, tanitók megkisérték az egymás melletti menetelt behozni, épp a nők voltak azok, a kik annak ellentmondtak, ellenvetésül felhozván, hogy miként tudhatná ő az ő urát, emberét az elémenéssel a világ előtt megszégyeniteni; különben a hétfalusi nők igen gyöngéd érzésüek, és a szülők iránt nagy tisztelettel viseltetnek, ugy hogy elöregült atyák és anyák leginkább leányaiknál és nem fiaiknál szokták magokat végnapjaikra meghuzni, bár az öregek tiszteletének szép erénye általánosan mind a két nembelieknél meg van Hétfaluban.
Benne levén a hétfalusiak népéletének és ünnepélyeinek ismertetésében, nem tehetem, hogy egy már divatból kiment gyermek ünnepély leirásának is ne szenteljek parányi tért, csak hogy e nép élete minden viszonyai között ismerve legyen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi