Régi viselet, népszokások és ünnepek Brassóban.
Régi viselet, népszokások és ünnepek Brassóban.
Régi időknek jogviszonyait, melyek a jelenre is kivetik árnyaikat, hoztam én itt felszinre; de hogy a multnak képe kiegészitve legyen, ide kell még iktatnom a brassaiaknál divatozott régi szokásokat, háttérbe szorult régi népünnepeket, melyeknek ismerete a mult és jelen közti hézagot előnyösen töltendi be.
Most a mindent egyformásitó műveltségi szenvelgés, s a minden osztálynál elterjedt fényűzési hajlam egy mezbe bujtatta Brassó minden lakóit, mintha a lényegben létező egyenetlenséget a külső egyformasággal akarnák elfedni; ma gazdag és szegény frakk és köcsögkalapba bujt*, de nem igy volt ez régen, mert Brassóban meg volt mindenkinek hétköznapi és vasárnapi díszöltözéke, éppen úgy, a mint meg van a szász falukban még most is, s meg voltak a tanács által kiadott szabályzatok, a melyek megszabták, hogy minő öltönyt lehet hivatalnoknak, kereskedőnek, honoratiornak és iparosnak viselni. Ez ugyan némileg az egyenjogúság rovására történt, de meg volt azon érdeme, hogy a brassaiak viselete régen, sőt egészen le a mult század második feléig a magyar viselet volt; a nagy templomban levő sirköveken, – melyek a XVI-ik századtól egészen 1784-ig jönnek le – nem lehet mást látni mind dísz magyar öltözetet, s a sirköveken levő domborműveken igen érdekes tanulmányokat tehetni a szász ősöknek valóban festői és gazdag változatú ős magyar viseletét érdeklőleg. Ezen tiszteletet parancsoló gyüjtemény mellett még birunk régi irásbeli följegyzésekkel is, melyek a brassaiak ősi viseletét előnkbe állitják. Egy ily feljegyzés szerint a férfiak Brassóban régen térdig érő, hosszú ujjakkal ellátott dományt viseltek, melyet elől fűződő díszöv szoritott a derékhoz, ez övbe díszes kés vagy gyilok volt szúrva. Mentéjük kétféle volt, gazdagon prémezett télben, s egyszerű kanavászszal béllelt nyárban. A mentét vagy panyókára, vagy csak bal karra húzva viselték. A mente mellett még volt egy Felttschi-nek nevezett rókaprémes, ezüst bogláros díszmentéjük nagyobb ünnepélyességekre. A szűk nadrágra vagy szattyán csizmát, vagy (különösen a fiatalok) elől hasitott csatékes bakancsot húztak. Fejükön tollas kalpagot, később hegyesen összehúzódó s kéthelyt fölszegett kalapot hordottak. A szász asszonyok régen olyformán öltözködtek, mint most a falusi szász nők, csakhogy gazdagabban. Fejükre két háromszoros nagyon sokba kerülő fátyolt illesztettek, mit 1710-ben egy fátyollal cseréltek fel. 1700 előtt fehér főkötőt hordottak, de mivel az nem volt előnyös az arczra, feketével cserélték fel. Nagy fényűzést fejtettek ki a ránczolt ingekkel; de mivel azt minden mosáskor elbontani s azután ismét ujból kellett ránczolni, 1700-ban bőujjú magyar ingekkel cserélték fel. A rokolya is dús ránczokba szedett fehér kelméből volt régen; azt is az emlitett okból feketével váltották fel. 1680-ig kurta díszmentét viseltek, mit ekkor hosszú mentével cseréltek fel. Különösen szép és értékes volt a nők ékszere: a nagyszámú boglárok, melyekkel a fátyolt fejükhöz tűzték, a díszkövekkel ékitett bogláros öv és a mellcsillag (Hefteln, Brutstern), mely ezüstből, néha aranyból is készült s drágakövekkel volt kirakva. A leányok öltönye is hasonlitott főbb vonásaiban a menyecskék öltözetéhez, csakhogy hajdon fővel jártak s hajukat leeresztve viselték, a hajfonatot rendszerint boglárgombokkal aggatták be, s játék- vagy tánczközben övükbe szurták, nehogy valakinek szemét kiüssék. A leány egyfonatú haja azt jelenté, hogy nagy leány, az ilyenekhez aztán szabadott a fiataloknak szólani és háztüz-látásra elmenni. A leányok ezüst, arany s drágakövekkel kirakott kés-villát szoktak tokba tűzve jobboldalukon hordani, a szintén ez oldalon csüngő dísztarsolyka vagy zacskó mellett, a mely oly díszes volt, hogy 10–20 frtba is belekerült; kés és tarsolyka 1720 körül ment ki divatból. A brassai leányoknál divatban volt a leányok kördala (Jungfernreigen), egy vagy több szomszédság leányserge egybegyült s Jézus menybemenetele ünnepétől szent János napig énekeltek az útczákon. Szent János napján királynét választottak, kit két leány (udvarhölgy) közé ültetve, éneklés és nagy ünnepélyességgel kisértek el szülőihez, kik a kiséretet fényesen megvendégelték.
A magyarok részben megtarták nemzeti viseletüket, a bolgárszegiek pedig a hétfalusiakhoz hasonlóan öltöznek.
Volt Brassóban egy érdekes népünnep: a korona-ünnep, a melynek eredetét Brassó alakulása korszakáig viszik fel; mondják ugyanis, hogy a város épültekor egy termésaranyból való koronát találtak, melytől a város Corona neve is eredett, s a melyet oly nagy becsben tartottak, hogy nagyon keveseknek mutatták meg. E korona-találásnak ünnepélye keresztelő szent János napkor tartatott. Ekkor magas póznát ástak fel, melynek tetejét a leányok által kötött virágkorona díszité s melyre mézes kalács s más mindenféle csecsebecsék voltak aggatva; a ki a póznán felmászva a koronát lehozta, az jutalmul egy János poharának nevezett díszes poharat nyert. A mászkálási kisérletek alatt a fiatalság – a leányok által fizetett zene mellett – körültánczolta a koronafát; a győztes leérkeztekor a mézes kalács felett osztakozva, egy alkalmi éneket zengtek, s azután lakoma következett, melyben a koronahozó első helyet nyert, jutalompoharából mindenki ivott egészségére s egész nap Jánosnak nevezték (ha másként volt is keresztelve), ki másként szólitotta, birságot fizetett. A koronaünnep Brassóból Medgyesre és más szász városokba, sőt a barczai falukba is elterjedt s egész Bethlen Gábor koráig tartotta magát*.
Lásd Unterh. Bl. für Geist stb. 1837. évf. 155. lap.
Igen érdekes és soknemű népmulatozással volt egybekötve régen a brassaiak lakadalmi ünnepe; ilyen volt a gyürű-tűzés. Az erre felkért dijbirák egy szőnyeget és két ezüst kanalat tűztek ki jutalmul. Egy póznára vas gyürű volt felakasztva, a pályázó fiatalok lóra ülve kopjaszerű hosszú rudakkal vágtattak el a pózna mellett, s a ki háromszor eltalálta a gyürüt, jutalmul a szőnyeget, a ki kétszer találta el, az egyik, a ki egyszer, a másik kanalat nyerte; a győztesek azután nagy ünnepélyességgel kisértettek a lakadalmas házhoz. Ilyen volt a póznamászás; egy 50 sing magas hántott fenyőfa tetejére valamely értékes holmit helyeztek, a mely azé lett, ki a póznára felkúszni tudott. Legmulatságosabb volt a hamubáb; ez egy embernagyságú rivó szinekkel kifestett báb volt, melynek balkezében egy hamvas zsák volt, balkarja pedig csipőre illesztve, lyukat képezett, a báb spárgán csüngött, s a pályázóknak futva kellett egy póznával a hónalja alatti lyukba szúrni, ki azt 3-szor eltalálta, egy nadrágot, ki 2-szer eltalálta, egy pár csizmát kapott; de a ki ügyetlenül szurva a lyuk helyett a bábot találta, az megfordult s zsákjával összehamvazta a nézők nagy mulatozására. Ezen s más kedélyes mulatozások mellett, nagy evés és ivással voltak a lakadalmak egybekötve, ugy, hogy egy menyegzőn néha 100 erdélyi veder bor is elfogyott, s talán e miatt a gazdálkodási szempontból kiinduló tanács a lakadalmak ünnepélyes megülését a mult század kezdetén betiltotta. 1772-ben pedig egy lakadalmi szabályzatot adott ki, mely a népet osztályokba rendezte, s a lakadalmi vendégséget a legszigorubb korlátok közé szoritotta. A nagyon hosszú okmányt legalább kivonatozva ismertetnem kell, mivel az a szászok beléletére igen érdekes adatokat nyujt. Ezen szabályzat szerint lakadalomra csak a legközelebbi rokonok s azok is meghatározott számban voltak meghivhatók. Igy első osztályban levők 12 pár vendéget; másod osztályban levők 8; harmad osztályuak 6 és negyed osztályunál 4 tál étel volt megengedve, ezen tál számon felül minden ételért 2 frt büntetés alá esnek. Másod, harmad és negyed osztályuak czukrásznál készült süteményt nem, csakis otthon készültet adhatnak, ki ezt megszegné, 3 frtot fizet.
Az eljegyzésnél minden trakta tiltva van, s a két részről legfölebb négy pár vendég hivható meg. Menyegző előtt az ugynevezett főző este és a másod napi utómenyegző tiltva van. E napokon csak a menyegzőnél működő tagok jöhetnek össze, minden nagyobb étkezés nélkül, s igy a főző és felszolgálóra sincsen szükség; aki ez ellen vét, büntetése 12 frt. A felszolgálók száma első és másod osztályunál 2, harmad és negyed oszt. 1 cseléd, ki többet alkalmaz, mindenikért 2 frt büntetést fizet, A lakadalmas háztól semminemű étel el nem küldözhető; a szegényeknek régen szokásban volt megajándékozása akként szorittatott meg, hogy első oszt. 3 frt 60 krt, másod oszt. 2 frt 40 kr., harmad oszt. 1 frt, negyed oszt. 24 krt adjon ne a szegényeknek, hanem a szegények pénztárába.
Az osztályok ekként vannak szabályozva: első osztályba vannak a tanács, káptalan tagjai fő és aljegyző, orator és város orvosa. Másod osztályba: a papok, rectorok, collegium és academiák tagjai, secretáriusok, communitás tagok és a főbb czéh-mesterek. Harmad osztályba a többi polgárok, a czéhben levő iparosok a külvárosokból is. Negyedosztályba: minden más lakói a bel- és külvárosoknak. A kerületben (vidéken) a falusi előljárók a harmadik, a többiek a negyedik osztályba vannak sorozva.
Vasárnap és pénteken lakadalmat tartani nem lehet. Hogy pedig ezen szabályzat, és a kasztok közti határvonal szorosan megtartassék, két senator rendeltetett felvigyázónak, kiknél a lakadalom 14 nappal előbb bejelentendő, s tőlük irásbeli engedély eszközlendő, melyben meg kell hogy jelölve legyen, hogy az uj pár melyik osztályba sorozandó, hány vendég hivható, hány étel s hány cseléd által tálalható stb. Ez irás a násznagynak (Wortmann) adandó át. Ezen lakadalmi szabályzat 1773. kezdetén lép életbe*. Volt egy másik szabályzat is, mely osztályokként megszabta, hogy ki milyen kelméjű és szabású ruhát, kalapot, pálczát, csizmát viselhet.
Lásd e szabályzatot egész terjedelmében Blätter f. Geist stb. 1845-ik évf. 262–265. lapj.
Aztán merjék állitani a szász irók, hogy ez nem volt a legtúlzottabb aristocratia és egyes hatalmasok elviselhetlen zsarnoksága a nép felett; merjék mondani, hogy a kaszt-rendszer nem volt köztük kifejlődve és a lehető legélesebben elkülönitve; merjék állitani, hogy az ő szerkezetüknek nem önkény volt az alapja, a mely az egyén szabad elhatározását a legnagyobb mértékben megszoritotta, mely eltiltotta a nép ártatlan mulatozásait, mely betolakodott a család szentélyébe, s megszabta, hogy miként öltözködjék, mit egyék, miként szolgáltassa magát, hogy rokonait s barátjait mily számban fogadhassa el, s a mely a polgárokat egymástól elválasztva, egymás fölibe helyezve, az egyént oly rubrikák közé szoritotta, hogy a társadalom valódi rabjává vált, s szabadakarat nélküli géppé változott át.
De nem csak a lakadalmak örömeit, hanem más népmulatságokat is eltiltott a tanács. Igy szokásban volt Brassóban a husvéti öntözés, melyet ruhakimélés indokából 1740-ben tiltottak el, és a szintén husvét délutánján megülni szokott kakas ütés, a mely igy folyt le. Husvét délutánján mindkét nembeli fiatalság, valamely teres helyen egybesereglett, s kört alakitva, a középen egy czövekre kakast kötöttek ki. A fiatal legények bottal kezükben s bekötött szemmel indultak el a kakas fölkeresésére, s igyekeztek azt leütni; de mivel csak 3-szor szabadott ütni, legtöbb esetben a kisérletek a tömeget mulattató levegőben való hadonázásokká váltak. A bekötött szemű viadorok addig próbálkoztak, mig a kakast valamelyik leütötte; mikor a győztest diadalmenettel valamely házhoz kisérték, hol a kakas egyebekkel együtt elköltetett, s nagy tánczmulatság fejezte be az egészet.
Még divatban volt a halott-temetés, mely igy ment végbe. Böjt közép vasárnapján, egy szalmabábot czifrán felöltöztettek, s sárga fátyollal bekötve vitték a Szent-Márton hegyre, hol egész nap tánczoltak a feltűzött báb körül, este aztán levetkőztették, s egy e czélra használt sajátságos temetési dallam éneklése mellett egy gödörbe eltemették. Ezen ünnepélyt a fennebbiekkel együtt 1714-ben tiltotta be a tanács. Voltak emellett más harczias korból eredő ünnepélyei és a mulatságai is a brassai iparosoknak. Ilyen volt a szücsök kardos-táncza, melyet minden évben az előlegesen köztudomásra hozott napon, rendszerint nagy néptömeg jelenlétében jártak el. Ez alkalomra szük magyar nadrágba, rojtos czipőbe, s régi harczi mezökbe öltözve, karddal kezükben futás és tánczközben fejük felett s ugráskor lábuk alatt különböző kanyarvágásokat tettek, azután sorakozva s paizszsal ellátva viaskodtak, s különféle evolutiókat vittek végbe.
A czipészek abroncs-táncza szintén nagy mulatságot okozott Brassóban, minden tánczos karddal, és 1 1/2 láb átmérőjű vas abroncscsal volt ellátva, melyet tánczközben a kard hegyén egyensúlyozott, azután az abroncsot fellökve azon majd fővel, majd lábbal bujt, vagy ugrott át, s más különböző gyakorlatokat vittek végbe. Ezt a fennebbivel 1744-ben tiltotta be a tanács.
Nagy divatban volt a czéllövés is; a szücs-czéh a Szent-Márton hegyen, a többi czéhek a Czenk alján, minden vasárnap vecsernye után gyakorolták a czéllövést, a legjobb lövők számára jutalmak voltak kitüzve. Az 1789-iki nagy égéskor a czéllövők háza elégvén, azután kiment ezen férfias mulatság divatból*.
Lásd ez ünnepélyek tüzetesebb leirását Unterhaltungbl. f. Geist stb.1838. évfolyam 75–105. lapjain „Nachricht über die in Kronstadt abgeschafften Gebräuche“ czimű czikksorozatban.
Ezen gyakran erőt edző, a kedélyes összejöveteleket s társadalmi egybeolvadást előidéző mulatozásokat és ünnepélyeket a puritanismus tulzásaiba esett brassai tanács a mult század első felében szigorú büntetés terhe alatt mind betiltotta, mi lélektanilag is befolyással van a szászok önző és zárkozott jellemére; mert most a fiatalság minden kedélyviditó mulatozástól, s társas egybejövetelektől meg van fosztva, az örömtelen fiatalságra, egy minden vigadozástól, minden örömtől fosztott férfikor következik, s innen van, hogy a legtöbb szásznak már fiatalkorában, oly bús komolyság, oly életuntság kinyomatát látjuk arczán, mintha a megtestesült kétségbeesés állana előttünk; innen van, hogy a szász iparos-fiatalság nemesebb elszóródás, s a nőnemmel való szellemfejlesztő és léleknemesitő együtt mulatozás hiányában a munkaszünet napjain a korcsmákban dőzsölve üzi el unalmát; s igy a tanácsnak szigorú erkölcsi fegyelme keserűen boszulja meg magát, s a népünnepek és mulatozások betiltása által éppen ellenkezőjét idézte elő annak, a mit talán elérni óhajtott.
