105. KISGALAMBFALVA

Full text search

105. KISGALAMBFALVA
1506-ban már Kisgalambfalva néven jelentkezik. (C: Suciu: Dicţionar istoric.) 1567-ben a regestrum 20 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 219.)
Középkori templomról nincs adat és bizonyosan nem is volt. 1660 körül egy kis kápolnát említenek (Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 217.), 1666-ban pedig templomuk javításának szükségességét sürgetik, „látván annak pusztulását” .
1674-ben a kisgalambfalviak vonakodnak, hogy a nagygalambfalvi templom javításához hozzájáruljanak, mert „nekiek templomuk lévén, magok azonban kevesen lévén nem érkezhetnek, hogy mind a Nagygalambfalvi, mind az ő templomukat építhessék...”
A generális zsinat a következő évben úgy határoz, hogy negyed részben járuljanak hozzá a mater ecclában a templom javításához, mivel „... míg egyazon templomba jártak, esett a templomuk romladozása…”
Ebből az tűnik ki, hogy a kisgalambfalviak kápolnája, illetve temploma, ha nem is volt egészen új, mert javításra szorult, nem lehetett nagyon régi. (Ref. Szemle. 1964. 326.; Dávid L.: i. m. 216.).
Filia lévén, a fenti határozat alapján, a kisgalambfalviak még 1695-ben is részt vállalnak a nagygalambfalvi templom javításában.
Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek.
A XVIII. században már református anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 188.), és e század elején is az. (Helységnévtár.). Más egyház és templom Kisgalambfalván nem volt.

Református templom

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi