70. SZOMBATFALVA

Full text search

70. SZOMBATFALVA
1497-ben Szombatfalva néven jelentkezik a forrásokban. (C. Suciu: Dicţionar istoric.), 1567-ben a regestrum 8 kapuval jegyzi (SZOKL. II. 220.), 1576-ban már mint Szombatfalva (C. Suciu: i. m.) szerepel.
A falutól északra eső magaslaton egy régi templom állott, ott ahol most a temető van. Rég elpusztult. Orbán Balázs idejében még megvolt a formája szerint a régi templomból származó nagyon régi harang. (Orbán: Székelyföld. I. 63., 9. jegyz.)
A pápai tizedjegyzékben 1333-ban Péter pap (de Sancto Georgio) 6 banálist fizet, 1334-ben pedig 2 régi banálist. A bejegyzés 1333-ban közvetlenül Udvarhely után következik és 1334-ben is az udvarhelyszéki falvak között. Ennek alapján Orbán úgy véli, hogy ez a Szent György-plébániatemplom Szombatfalva temploma volt. Valószínűsíti feltevését az is, hogy a mai helyén 1796-ban épített templom védőszentje is Szent György (Schematismus. 1882. 192.), és a régi templom Szent György tiszteletére volt szentelve. (Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 323.)
1638-ig Lengyelfalvával közös egyház, 1638-ban egyezséget köt Udvarhely plébániájával s csatlakozik hozzá, azzal a feltétellel, hogy „a templom illendőképpen építtessék, ne romoljon el”. A XVIII. század végén (1796-ban) újat kellett helyette építeni. Maga a falu csak a múlt század végén olvadt be a városba. (A Documente. [XIV. C., III. 169, 200. ] a pápai tizedjegyzék adatait tévesen Erdőszentgyörgyre alkalmazza.)

Katolikus templom

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi