16. KISSZENTLŐRINC
16. KISSZENTLŐRINC
1332-ben a pápai tizedjegyzékben jelenik meg először de Sancto Laurentio néven. (Beke: Az erd egyházmegye. 170.; Orbán: Székelyföld. IV. 64., 2. jegyz.) 1499-ben Zenthlewrincz néven szerepel az okiratokban (C. Suciu: Dicţionar istoric.), az 1567. évi regestrumban Zentleoryncz formában 2 kapuval (Orbán: i.h.).
1332-ben papja van, tehát plébániatemploma is. Busa nevű papja ebben az évben 4 régi banálist fizet, 1334-ben Bartha (Barcholomeus) 2 régi banálist és Lukács 1334–1335-ben 2 régi banálist. (Beke: i.h.; Orbán: i.h.)
1661-ben Ali basa büntető hadjárata idején a templom és a falu lakossága is elpusztul.
A pusztítás után – úgy látszik – legalább részben még használhatóvá tették a templomot, mert 1702-ben Küküllővári János református pap azt vallja, hogy amikor őt Tompára hozták papnak, akkor „legelsőbben Szt. Lőrincen prédikáltatta a megye a templomban”. Szentlőrinc akkor már annyira el volt pusztulva, hogy egyetlen ember maradt a régi lakókból. „Bizonyosan tudom, vallja, hogy Szt.Lőrincen volt a Mater Ecelesia”. (Benkő K.: Marosszék. 304.)
A hívek nélkül maradt templom azonban mégis elpusztult, de a templomhelyet és a hozzá tartozó parochiális földeket és réteket a tompai pap tovább használta.
A templom pusztulásának jele az is, hogy a harangot még a tatárok elől elrejtették Sárdra, ott tóba süllyesztették s így megmenekült. Nem is került vissza többé Szentlőrincre, „nem lévén hová”, amint 50 esztendővel később vallotta a régi időkre visszaemlékező 70 éves Csíki Mihály. (Benkő K.: i.m. 304–306.)
A középkori katolikus hívek a reformáció idején reformátusok lesznek s azok is maradnak az 1661-i pusztulásukig. Ekkor a hívek kiirtása következtében a Calviniana Mater Ecelesia megszűnt.
A régi hívek emlékét a helynevek még őrzik: 1579-ből Nagy-hegy (SZOKL. VI. 410.),
a XIX. század közepéről Szőlő, Rózsahegy, Nagyerdő, Nyárszeg, Recse, Krucsa (Benkő K.: i.m. 302.), Dzabéd árka (Orbán: i.m. IV. 65.).
A kipusztult lakosság helyébe görögkeletieket telepítenek. Ezekről először az 1702-ben felvett vallatásokban esik szó, azzal kapcsolatban, hogy a görögkeleti püspök rendeletére hivatkozva, a szentlőrinci görögkeleti pap vezetésével, elfoglalják az addig a reformátusok által birtokolt és használt egykori parochiális helyeket. Ugyanezt erősíti meg 1760-ban a tompai református egyház által a hatóságokhoz beadott tiltakozás. (Benkő K.: i.m. 306.; Ref. Névkönyv. 1898. 20.)
1575-ben a kerelőszentpáli csatában Másfél András és Másfél Márton voltak jelen. (Barabás: SZOKL. VIII. 304.)
