1567-ben mai nevén szerepel a regestrumban 25 kapuval. Nagyságban Marosszék legnépesebb falui közé tartozott, csak Marosvásárhely és Nyárádszereda előzte meg, ha a kapuk számát tekintjük. (Orbán: Székelyföld. IV. 32., 1. jegyz.; C. Suciu: Dicţionar istoric.)1572-ben és 1577-ben is szerepel egy határjáró levélben. (Benkő K.: Marosszék. 145.)
Az 1913. évi Schematismus a régi plébániák közé sorolja (Olim parochia), amire alapot ad a fent idézett népességére vonatkozó adat is. Tehát plébánia-temploma is középkori volt.
1693-ból kőtemplom építésére van határozat és két év alatt fel is épül. Elődje tehát régi lehetett, ha ekkor újat kellett helyette építeni. 1834-ben ezt a templomot is lebontják és 1839-ig újat emelnek helyébe. (Ref. Névkönyv. 1896. 11.)
Középkori lakói mind katolikusok. A reformáció idején a református egyház veszi át a régi plébániatemplomot és a templom híveit is. 1643-ig Nyárádszentsimon leányegyháza, azután anyaegyház. A helynevek régiségéről vallanak: Büdös, Vápa, Galambhegyes, Kápolna dombja, Borzond hegyese, Csürkés, Nagyhegy, Ropó, Kishegy, Somoldal, Nagypatak (Benkő K.: i.m. 144.), Szénafűpuszta. (Orbán: i.m. IV. 32.)
Református templom
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.