57. VASASSZENTEGYED
57. VASASSZENTEGYED
1173–1196 között Vessesel néven jelentkezik a forrásokban. (Györffy: Az Árpád-kori. II: 88.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1589-ben Zent Egyednek írják. (C. Suciu: i.m.)
1318-ban feltűnő neve, de S. Egidio, Szent Egyed tiszteletére szentelt templomának bizonysága. Az 1331. évi oklevél külön ki is emeli: Vazunteluk... in qua ecclesia ad honorem B. Egidii est fundata. (Györffy: i.h.; Documente. XIV. C., III. 14.)
1332-től plébánosa nevét is ismerjük: Péter, aki a pápai tizedjegyzék szerint 9 garast fizet. (Beke: Az erd. egyházmegye. 113.; Documente. XIV. C., III. 193.)
Már a tatárjárás előtt lehetett temploma, de Szent Egyedről elnevezett templomának építését az 1304-ből ismert Vas Miklós, csicsói várnagynak tulajdonítják. (Entz G.: Három régi ajtószárny.)
A XIV. század elején épült templom a XV. század végén és a XVI. század elején a gótikus kor szellemében új formákat kap, s ezt a templom mennyezetén feltüntetett évszám, 1541 örökítette meg. (Beke: i.m. 113.; Ref. Névkönyv. 1885. 18.) Ugyanekkor készülhetett mennyezetfestménye is, amely azonban megsemmisült, csak töredékei maradtak meg Entz Géza ügybuzgósága révén. Ő helyezte el az Erdélyi Múzeumban, megmentve a teljes pusztulástól. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 248/144, 78.) A pusztulást jelzi, hogy Entz Géza és társai a festett mennyezet deszkáiból néhányat az árnyékszék részeiként fedeztek fel. (Entz G.: Három régi ajtószárny.)
1622-ben a templom még épen áll. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. népokt. tört. 511.) 1830-ban omlófélbe kerül, 1885-ben pedig a „romlás szélén áll”. (Kádár: i.h.; Ref. Névkönyv. 1885. 38.; Beke: i.m. 113.)
Mivel a megfogyatkozott hívek a régi templomot nem voltak képesek megújítani, a századfordulón lebontják és helyén újat építenek. Fából faragott ajtószárnyát Kelemen Lajos fedezte fel egy pajtában és Szabó T. Attila helyezte el az Erdélyi Múzeumban. Az ajtót „kovácsoltvasból és sodrott vasból készült dísz tagolja, melynek végződésein átmeneti kori liliomok virágzanak”. A templom legrégibb emlékei közé tartozik. (Szabó T.A.: Szolnok-Doboka m. 210–211.)
Régi harangján minuszkulás felirat és dátum olvasható: „verbum dei manet in aeternum anno 1596”. (Szabó T. A.: i.m. 211.)
Középkori tiszta katolikus lakossága a reformáció idején református lesz, templomával együtt. 1660-tól csak filia, 1740-től levitaság a hívek megfogyatkozása miatt. A XVIII. században újra anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 184.), de a megfogyatkozás tovább tart, amiről 1838-ban ilyen sorok számolnak be: „a szentegyedi magyarok egy része magasabbrendűnek tartotta a görög katolikus román pap vallását, mert a reformátusoknak se püspökük, se papjuk, csak prédikátoruk van, vizet se tudnak szentelni”. (Szabó T. A.: i.m. 122.) E század elején is van templom, de csak leányegyház. (Helységnévtár. 1913.)
A helynevek egykori lakóiról vallanak: 1315-ből Likashatár, Bozzás, Domus sacerdotis; 1483-ból Janka telke; 1587-ból Erőskerek, Kőszeg, Nyulasaj, Füzes, Berekszeg, Milő, Dano tere, Falkafa, Szilasaj, Konodr, Márok pataka, Nuraj; 1622-ből Pap cseréje, Alsó füzes padja, Szylvay, Kismezó, Gyepű; 1754-ből Nagy utca, Temető, Szilvaj, Szólók, Liget, Templomon felül, Botos szer, Feljáró, Sóshíd, Nyilak, Ekklezsia erdeje, Bükkös. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. VI. 341.)
Református templom
