106. VÁRALMÁS
106. VÁRALMÁS
1239-ben Almás, 1291-ben Almásmunustra, 1335-ben Almás, 1370-ben castrum Almás, 1459-ben Almás Wára, 1434-ben Monostoros Almás, 1434-ben Desewfalva alio nomine: Almás, 1499-ben Naghalinás néven jelentkezik az oklevelekben. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)
1239-ben IX. Gergely pápa a kolozsmonostori apátot társaival együtt kiküldi, hogy vizsgálják ki a váralmási bencések arra vonatkozó panaszát, hogy László comes elűzte a bencéseket és helyükbe premontrei kanonokokat helyezett, majd kóborló szerzeteseket és saját káplánjait. (Beke: Az erd. egyházmegye. 112.; Documente. XIII. C., I. 316–317.; Schematismus. 1882. 109.) Eszerint még a tatárjárás előtt itt bencés kolostor volt.
1434-ben a monostor nevében őrzi emlékét: Monostoros Almás. Későbbi adat nincs róla.
Az elpusztult kolostor köveiből fennmaradt egy félpalmettás díszítésű kőtöredék, sírkőnek átalakítva. (Kelemen: Művészett. I., 267., 44. jegyz.)
Váralmásnak a középkorban plébániatemploma is volt. Ezt örökíti meg az 1288-ban Mikud bán és Péter erdélyi püspök közötti csereegyezményről szóló oklevél, amelyben említik, hogy itt Szent Demeter tiszteletére szentelt templom van. (Beke: i.m. 111., Cista Capituli. f. 5., num. 12.)
1335-ből plébánosa is ismeretes, Pál, aki a pápai tizedjegyzék szerint 15 garast fizet. (Documente. XIV. C., III. 97.)
A XVII. századi török-tatár hadjáratok idején az egész Almás-völgy elpusztul. Ekkor pusztulhatott el a plébániatemplom és a bencés kolostor is, amelynek a reformáció után amúgy sem volt lakója. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 165.)
A középkori katolikus lakosság a reformáció idején református lesz, a templommal együtt.
A XVII. század pusztításai után újraéled, mert a XVIII. században református anyaegyház, új templommal, és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 184.; Helységnévtár. 1913.)
Református templom
