1329-ben Tartlaw, 1332-ben Tharcla, 1532-ben Tartlen néven jelentkezik a forrásokban. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)
1332-ben Miklós plébános a pápai tizedjegyzék szerint 3 lotót fizet banálisokban. Ekkor tehát már plébániatemploma van. (Beke: Az erd. egyházmegye. 206.; Documente. XIV. C., III. 220.)
A templom legalább egy évszázaddal korábbi, mivel eredeti formája szerint román stílusú: tornyos, háromhajós bazilika.
A főapszis, melynek záródása félköríves, szentélynégyszöggel kapcsolódik a hajóhoz. A mellékhajók záródása ugyan egyenes falu, de belül a félköríves fülkék a mellékoltárok helyén a román jellegű megoldást jelzik.
A román stílus fejlettebb fokát mutatja a vastag falú nyugati torony nyugati oldalán nyíló kapu. Bimbós oszlopfők díszítik, szobrászati faragásokkal, de ezek a felismerhetetlenségig lekoptak.
A kapu alapján a templomot a felekivel hozzák rokonságba, s ez korának meghatározásához is támpontot nyújt: XIII. század eleji. (Gerevich: Román kori műeml. I. 101, 184.; V. Drăguţ: Arta gotică. 28.)
A hajó eredetileg sík mennyezetes, a szentély keresztboltozatos volt. Diadalíve dísztelen.
Az oldalhajók és a főhajó között három árkádos nyílás van. A toronyból is három nagy árkádos nyílás vezet a hajókba. Szt. Katalin tiszteletére szentelték. 1550-ben erődítik.
Kőkerítése a legrégibb a vidéken, de részben lebontották. (Fabritius: S. Kirchenburgen. 22.)Középkori katolikus lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt. Lutheránus anyaegyház a XVIII. században, és e század elején is.
Lutheránus templom
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.