49. NAGYDISZNÓD
49. NAGYDISZNÓD
1204-ben Riuetel néven jelentkezik az okiratokban. (C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1223-ban Ruetel, 1323-ban Gyznoyo, Helta, 1395-ben Dyznoyo, Helthena, 1428-ban Helhaw (uo.) formában szerepel. Suciu adata téves, mert Riuetel külön település volt.
Első plébánosa már 1327-ben megjelenik egyik oklevélben. (Documente. XIV. C., 225., Urkundenbuch. I. 414.) 1332-ben János plébános a pápai tizedjegyzék szerint 4 évre 99 régi banálist fizet. (Beke: Az erd. egyházmegye. 205.; Documente. XIV. C., III. 221, 254.)
A templom azonban legalább egy évszázaddal korábbi: a XIII. században épült és a Szeben vidéki tornyos, háromhajós bazilikális templomok őstípusa (XII–XIII).
Ismert plébánosai még a középkorból: 1349-ben István (Beke: i.m. 20.), 1364-ben Hermann (Urkundenbuch. II. 215.), 1391-ben Hermann (Urkundenbuch. II. 394.), 1444-ben Nicolaus Moellenbecher, aki 1400-ban bécsi diák. (Urkundenbuch. V, 149.) Egy 1444 okt. 12-én és egy nov. …-én kelt oklevél több volt nagydisznódi plébános nevét hozza: Miklós, Hermann, Bertalan. (Urkundenbuch. V. 149, 151.) 1502-ben Lukács Stephani a plébános, aki 1484-ben Bécsben tanul, 1486-ban pedig Bolognában. (Tonk: Erdélyiek. 1367.) 1485-ben Michael a plébános, aki 1469-ben bécsi diák. (Tonk: i.m. 1655.) 1503-ban Martinus Capn. de Cibino, aki 1492-ben bécsi diák és 1505-ben Bolognában doktorál. (Tonk: i.m. 1457.) 1476–1478 között Máthé fehérvári kanonok itt is tartja javadalmát. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 192.) 1516–1524 között Wolfgangus a plébános, aki 1498-ban bécsi diák és 1522-ben a szebeni káptalan dékánja. (Tonk: i.m. 2492.)
A templomot Szent Walburga tiszteletére szentelték 1430. (Urkundenbuch. IV. 400.; V. 151.) A XV. században erődítik,
Átépítése előtt a kisdisznódinak hasonmása volt, ugyanannak a mesternek a műve. Eredeti román kori térberendezését azonban megőrizte. A szentély és a mellékhajók záródása is félköríves volt, de a szentély félköríves alapjaira az 1493, évi ostrom utáni építkezéskor a nyolcszög három oldalával záródó gótikus szentélyt építettek magas csúcsíves ablakokkal és felmagasítva. (Komm mit. 1979. 141.; Kemény–Gyimesy: Ev. templomok. 105.; V. Drăguţ: Arta gotică. 72.)
Az eredeti román kori nyugati kapu a torony alatt megcsonkítva maradt meg, mivel 1791-ben kiszélesítették. A kisdisznódinak lehetett testvére, (Kemény– Gyimesy: i.m. 105–106.)
Az óriási nyugati torony a hajó teljes szélességét átfogja, mélyen beépítve a hajóba. Az oldalhajók a torony két oldalán húzódnak végig és tágas nyílásokkal a toronyba és a főhajóba kapcsolódnak.
A gótikus átalakításkor az oldalhajók feletti fal is gótikus ablakokat kap, az északi oldalhajó apszisát részben lebontva sekrestyét építenek, a déli apszis terét pedig elfalazzák. Így kereszthajónak tűnik. Ekkori a déli csúcsíves keretezett ajtó is. (Balogh J.: Művészet Mátyás kir. udvarában. 105/2.) A főhajó eredeti lapos mennyezetét gótikus keresztboltozattal látják el, a mellékhajókét pedig dongaboltozattal. A XV. században a déli kapu mellé egy keresztelőkápolna épül. (Fabini) 1886-ban lebontják.
A szentély északi falán két nagy falfestmény halvány színei tűnnek elő a napkeleti bölcsek és Jézus bemutatása a templomban ábrázolásával. A többit csak század eleji leírásból ismerjük, mert újra vakolat fedi: Keresztrefeszítés; Utolsó vacsora; Mennybemenetel; Levétel a keresztről; Sírba helyezés. (V. Drăguţ: i.m. 246, 266/145.; Komm. mit. 1979. 142.) A színes román stílusú képek jóval a gótikus kor előttiek.
1525-ből származó szárnyas oltárát 1880-ban szétbontották. Csak a predella maradt, amely a Bruckenthal Múzeumba került, a lunetta pedig a nagyszebeni templomba. Vince festő műve, amint felirata megörökítette: „D.O.M. Divo SEVEXO EPO RAVANESI 1525 VINCENC PINXIT.” (Balogh J.: i.m. 308.; V. Drăguţ: Dicţionar enciclopedic.; Kelemen Emlékkönyv. 259.; Roth: Die d. Kunst in S. 129.) A szárnyak képei: Szent Antal, Szent Severus, Remete Szent Pál, tolentinói Szent Miklós, Keresztelő Szent János születése, lefejezése, Szent János evangélista Pathmos szigetén, vértanúsága, Szent Alajos, Szent József, József pátriárka a kútban, egy szent bíboros. A predellán: Szent Severus életének jelenetei, a lunettában Szent Mihály egy haldokló ágyánál. Többi része elveszett.
A XV. század közepéről származó ereklyetartón a keresztrefeszítés csoportja, két térdelő angyal, állati figurákkal. Felirata: „hilf glod marfa”. (Roth: i.m. 152.; V. Drăguţ: Arta gotică. 318–319.) Továbbá: ereklyetartó, kereszt, az evangélisták szimbólumaival, Mária, Szent János apostol, pelikán. A noduszában Mária és szentek szobrocskái; egykorúak az előbbivel. E két utóbbi a Bruckenthal Múzeumban van. (Roth: i.m. 151.)
Érdekes a szintén XV. századi kehely; hatkaréjú, talpas, Szent Walburga és Szent Servatius képeivel. Felirata: „Domine ihesus christe miserere nobis. L… d…/Ladislau/eritsitan de insula.” (Roth: i.m. 154.)
Keresztelőmedencéje XV. századi.
Egyik keresztje Einwanderungkreutz néven ismeretes. Bizonyára annak alapján, hogy a szászok a XII. századi letelepedéskor hozták magukkal. (Komm mit. 1797. 143.; Oprescu: Bisericile cetăţi. 24.) 1911-ben találták meg a bástyakápolna alatti kriptában. Fából faragták, rézlapok és kék ékkövek díszítik. (Fabritius: S. Kirchenburgen. 4.)
A templomot háromszoros várfal veszi körül. A régi nyugati torony mellett a XV. század végi erődítések során a szentély fölé védelmi tornyot építettek, az oldalkapuk fölé két tornyot és bástyákat a falaknál. A hét torony annyira megerősítette a templomot, hogy 1658-ban a tatárok nem tudták bevenni. Mégis csak akkor távoztak, amikor 1300 tallért és ékszereket adtak sarcul. Ekkor elrejtették a templom kincseit és csak 300 év múlva vették elő és adták át a Bruckenthal Múzeumnak. 1911-ben a leomlással fenyegető egyik kaputornyát lebontják. (Komm mit. 1979. 143.)
Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt. A XVIII. században lutheránus anyaegyház, és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 207.; Helységnévtár. 1913.)
Lutheránus templom
