1206-ban villa Sars néven fordul elő. (C. Suciu: Dicţionar istoric.,Györffy I. 72.)1289-ben Sarustelek, 1389-ben Scharos, 1499-ben Saraz, 1507-ben Saros (uo.) formában jelentkezik.
1449-ben János bíboros oklevele szerint Szent Jakab tiszteletére szentelt temploma van, amely megkapja azt a kiváltságot, hogy 100 napi búcsúban részesíthesse azokat, akik az oklevélben felsorolt ünnepeken igaz bűnbánattal és szent gyónással, áhítattal meglátogatják a templomot és annak javítására, fenntartására és felszerelésére adakoznak. (Urkundenbuch. V.289–291.) Eszerint a XV. század közepe előtt már temploma volt, mégpedig a késő gótikus kor jellegzetességeit magán viselő egyhajós, tornyos templom.
1466-ban újabb búcsúengedélyt kap (40 napost) János, moldovai püspöktől. (Urkundenbuch VI. 229.)
Szentélye egyenlő szélességű a hajóval, a nyolcszög felével zárul s hálóboltozat fedi. (Nägler: Die Ansiedlung. Tafel XVII./34.)
A hajót újabb, utólag beépített pilléreken nyugvó cseh boltozat fedi, öt boltszakaszban. 1507-ben a szentélyt is átalakítják, védőemeletet kap, lőréses erkélyeit felmagasított pilléreken nyugvó boltívek tartják. (Kemény–Gyimesy: Ev. templomok. 159.) Ezeket az erődítési építkezéseket a fent idézett búcsúengedmény tette lehetővé. Ezért feltételezhető, hogy legkésőbb az előző században állott, sőt elődje is lehetett, lévén a település XIII. századi.
Oltára a barokk kor alkotása: fő képét Márton Stock festette. (Göllner: Geschichte der D. in R. 373.) A templomot bástyás várfal vette körül. 1900-ban lebontották. Középkori tiszta katolikus lakossága a reformáció idején lutheránus lesz, a templommal együtt. A XVIII. században lutheránus anyaegyház, és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 211.)
Lutheránus templom
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.