5. A KÖZÉPKORI TEMPLOMÉPÍTŐ BUZGÓSÁG KÉT GAZDAG FORRÁSA
5. A KÖZÉPKORI TEMPLOMÉPÍTŐ BUZGÓSÁG KÉT GAZDAG FORRÁSA
Csodálatos a román és gótikus kor templomépítő és -fenntartó buzgósága, az a rendkívüli áldozat, amely révén a XIV–XV. században annyi templom épül és újul meg gyakran csak néhány száz lelkes közösségben is. Ennek két hitből fakadó forrása volt.
Az egyik a búcsú, ez a németországi reformációs éveknek mondhatni botrányköve, jóllehet a búcsú katolikus tana és általános gyakorlata nem a kivételes visszaéléseket tükrözi.
Az erdélyi egyházmegye templomaival kapcsolatosan, az oklevelek sok búcsúengedményről szólnak, s ezekből minden további nélkül megállapítható, hogy a búcsú nem a bűnök elengedését, hanem a már megbocsátott bűnök utáni büntetések törlesztését szolgálta, a bűnbánatban már megtisztult lélek javára.
Így például a brassói Fekete-templom építkezését búcsúk egész sora segíti. 1385-ben az esztergomi érsek engedélyez búcsút a megkezdett építkezések folytatásának támogatására. 1399-ben, majd 1422-ben a töröktől megrongált templom javítására ad búcsúengedélyt
V. Márton pápa. 1474-ben a pápa a búcsúengedélyt azzal indokolja, hogy mivel a pogány törökök feldúlták a templomot, az nem készülhetett el teljesen, és nem ékesíthették fel kellőképpen, ezért megengedi, hogy a plébános 15 rendes gyóntatót állítson be azok gyóntatására, akik Sarlós Boldogasszony napján és az azt megelőző, illetve követő két napon meglátogatják a templomot, mert a búcsú feltétele az adományokon kívül a bűnbánat és vezeklés volt.
Ezt szemlélteti az a búcsúengedmény is, amelyben János bíboros 1449-ben felsorolja a feltételeket: a templom meglátogatása áhítattal a felsorolt ünnepeken, igaz bűnbánat, a bűnök megvallása, a templom fenntartásának, javításának támogatása, az istentiszteletet szolgáló felszereléssel való ellátása. (Urkundenbuch. V. 290.)
A másik forrás, amely sok templom építését, fenntartását és javítását elősegítette: a misealapítványok, amikor ilyen célból adakoznak vagy hagyományoznak birtokokat, halastavakat, értéktárgyakat, hogy lelkük üdvösségét, szabadulását elősegítsék, biztosítsák szentmisék által.
A sok közül álljon itt Hunyadi János és fia, Mátyás király ilyen tárgyú adományozása. Hunyadi János 1440-ben és 1442-ben a gyulafehérvári székesegyháznak adományozza Bolgárcserged, Diomál és Tibód helységeket misealapítvány kötelezettségével, hogy őt és öccsét is a székesegyházban temessék el, és ott szentmiséket tartsanak érettük haláluk után is. 1454-ben pedig egy malom jövedelmét adományozza a földvári Mária-templomnak. Az adományt fia, Mátyás király is megerősíti 1462-ben „Isten anyjának, Szűz Máriának, Magyarország pátrónájának tiszteletére“, aki által – amint írja – „áhítattal reméljük, hogy mind a földön, mind a mennyben oltalomban részesülünk“ (lásd Földvárnál).
