Nyires (Al-, Fel-).

Full text search

Nyires (Al-, Fel-).
Nevének változatai: 1298-ban* Kethnyeres, azaz Olnyrus és Fulnyrus.
Dl. 30589.
Kis-Devecser, Mohaj és Göcz közt feküdt egykor ez elpusztult község.
Al- és Felnyires, vagy mint máskép nevezik, Kétnyires eredetileg két külön birtok volt. Első birtokosa a Devecseriek voltak, a kik kétségtelenül a mai gróf Wass család ősei valának, mert a család Devecsert már a XII. század óta birta.
2561298-ban* Devecseri Mihály fiai Ábel és András Alnyirest, 1305-ben* pedig Felnyirest rokonuknak (Gőczi) Ambrus fia Tamásnak eladták mindenestől 12 márkáért (malomhelylyel) s így történhetett, hogy midőn 1305-ben Göcz miatt per volt, e régi birtokosai a Devecseriek azt állitották, hogy Göcz nem egyéb, mint ezen két Nyires s azt maguknak követelték. Az ebből keletkezett új pörben bizonyosan ezen állitásnak igaztalansága lőn kimutatva, mert Göcz és e két Nyires tovább is külön-külön szerepelnek, habár már-már azon a ponton volt, hogy mind a két Nyires Göcz határába olvadjon s nyomtalanul eltünjék, mert mind a kettő, illetőleg mind a három birtok, mint látjuk a Göcziek kezére került.
Dl. 30589.
U. o.
Egykori különállásának emlékét csak a határhelyek tartják fen.
Így 1347-ben* Kis-Devecser határjárásában egy Fölnyiresfő nevü hely, 1357-ben pedig* a Mohalyéban egy Nyires nevü hely emlittetik.
Anj. Okmt. V. 139.
Dl. 28736.
1357-ben* azon Devecseri Ábelnek fia Lőrincz a kit Nyirest mint ősi birtokait újra visszaszerezni akarta, az illető hatóság el is rendelte a két Nyiresnek Lőrincz részére való igtatását.
Dl. 29151.
1362-ben* a Wass család tagjai ezt is, mint Szent-Egyedet, Szent-Ivánt, Pulyont, Mohalyt, Szilvást stb., két egyenlő részre osztották.*
Dl. 27429 és 28580.
Lásd bővebben Czegénél.
1426-ban* Zsigmond király Toroczkay Lászlót Nyires községbe beigtatni rendeli.
Gyf. kápt. ltár.
1426–30-ban* Nyiresi István mint dobokamegyei biró emlittetik.
Dl. 28193 és 27459.
1447-ben* Lonai Miklós nejét és fiait Lonai Osvátot és Jánost Wass Miklós itteni birtokának negyedrészébe leánynegyed jogán beigtatják.
Dl. 27479.
1521-ben* Szilvásy Kristóf fia Gáspár itteni részét testvéreinek Márton és Andrásnak adományozza.
Dl. 29647.
1524-ben* II. Lajos király e falut néh. Dobokai Besenyei Bernárd gyermekei Ferencznek, Katának, Zsófiának és Frusinának adományozza, de e két utóbbi adat valószinüleg Boncznyiresre vonatkozik.
Gr. Bánffy cs. ltára.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi