V. A czímeralakok.
V. A czímeralakok.
A mi a czímeren a paizs, a sisak, a korona. és foszlányokon kívül van, czímeralakok neve alatt értetik. Czímeralak lehet, a mi csak lefesthető minden. Az első czímeralakok szorosan véve voltak a sebhelyek, forradások, nyilak, kopják, eltört dárdák részei, az ellenségnek vagy a hősnek, elvesztett testrészei; vagy vitézségjelei vagy hivataljelvényei, vagy rendjelvények. A legfőbb alakok, melyek a paizsban vannak; másodrangúak, melyekben a paizs van, s harmadrangúak
a paizstartók. A rómaiak a paizsokra az ezredek számát írták, most írják például az erdélyi fejedelmi családok közül az Apaffyak a szőlővesszőt; a Rákócziak a kereket, a Bethlenek a darut; a Báthoriak a körmöket stb.
A franczia liliomokról írja, hogy mikor Chlodvig meggyőzte az allemánokat és keresztyénné lett, atyja Childerick czímerét a bivalt vagyis inkább teheneket eldobta s a keresztelő reimsi püspök tanácsára s keresztyéni ártatlansága jelvényeül felvette a liliomokat.
A magyar czímerről azt mondja, hogy a kettős kereszt az első mező s a második mező négy ezüst pólya piros mezőben. (Tisza, Duna, Száva, Dráva.)
* * *
Ezeket látta szükségesnek összeírni a tudós Páriz-Pápai a Heroldok, czímerkirályok műveiből, s a ki még többet akar tudni, utasítja Limneus, és Spenerus munkáira. De ennyit, a mennyit ő gyönyörűséggel összeírt a királyi udvarok szertartásairól, szokásairól és czímereiről, 111szükségesnek tartott az erdélyi urak számára annyival inkább, mert már a diploma szárnyai alatt élünk; mintha mondta volna, hogy már vége a nemzeti fejedelmi udvarnak, tehát szükség van az új moresre, új erkölcsökre, új tudományokra.
A kis munka a tudomány akkori színvonalán áll, hisz kortársainak forrása megelőzőleg is s utólagosan még 1722-ben is a Spener munkája, kire ő maga is hivatkozik. A történelmi és codificatori iskola közül Párizpápai is az előbbihez tartozik, kik a czímerészetet az emberiség öntudatával egykorúnak tartják, s kik a tudomány részleteinek bizonyítására egyforma nyugalommal idézik Homeros műveit, az ó-testamentomot, a római írókat, Nagy Károly és V. Károly császárt. Igaz, hogy ez iskola meghatározásai nem oly szigorúak s tán nem is oly szabatosak, mint a később a legújabb korban kifejlett codificatoroké, de rendszerök sokkal észszerűbb, sokkal természetesebb, mintsem ezeké, kik a keresztyén középkor előtt az egész czímerészet létezését tagadják.
Az sem valami különczsége az erdélyi heraldicusnak, hogy művébe annyiféle, gyakran kevéssé rokon tárgyat összehalmoz, mert úgy látszik, hogy a czímerészetet magára, más helyt is száraz tudománynak tartották; így pl. előttem van egy kis franczia czímertan 1672-ből, mely a franczia trónörökös számára íratott s aztán czímertani dolgok mellett van benne história, geográfia s még egyéb is.
Sőt van egy szempont, melyből tekintve Páriz-Pápai némi részben korának színvonalán felűl emelkedik, a mennyiben a mystikus részek, a mennyire csak lehet, mellőzve vannak, sőt a heraldika ismeretes meséit: Ádám czímere, angyalok czímerei stb. még csak meg sem érinti, pedig mily kapósak lettek volna Erdélyben – holott Németországban még akkor széltébe jártak az efféle heraldikai bohóságok.
Most tehát, midőn mi történetírásunk részleteinek pontosabb felderíthetése végett újolag mívelni kezdtük a heraldikát, s némileg tüzetesebben, mint az bármikor történt, semmi okunk sincs pirulni amaz első czímertani irónk miatt, ki ezelőtt már 200 évvel kijelölte heraldikánk legészszerűbb s legtermészetesebb irányát.
DEÁK FARKAS.
