2. Néhány szó a Büdi-család czímeréről. (Egy czímerrajzzal.)
Nagy Iván a Magyarország családairól írt jeles munkája II. kötete 280. lapján bevallja, hogy a Büdi-család czímerét meghatározni nem tudja, az ismeretlen lévén előtte s kételkedik azon, hogy azon pecsét, melylyel Büdi I. Mihály 1530-ban élt s mely tojásdad pecséten egy útasféle embert mutat, jobb kezében bottal, mig a háttérben hegyek s valamely falunak része látszik, a család czímere lett volna. Valóban e pecsét nem volt a család czímere soha.
Épen ezen I. Mihály, ki II. Lajos király özvegyének Máriának kedves, meghitt embere, s mint ilyen 1536 táján a munkácsi várnak királyi kapitánya s Beregmegyének főispánja, majd a munkácsi uradalom bérlője s haszonélvezője volt, egy egészen más czímerrel élt, valamint fiai II. Mihály és Farkas is. E Büdi Mihály a XVI. század közepén Miksa király rendeletéből, nem kis költséggel helyrehozván a vár ostromlása alkalmával a várossal együtt elpusztított régi r. kath. templomot, mint azt a bejáratnál a falba illesztett azonkorú kőtábla igazolja. Büdi Mihály is emlékül beillesztette a templom déli bejárata felett levő góth-keretű ablak felső részén a Büdi-család czímerét, mely maiglan is teljesen épen ott látható. Ez, mint a mellékelt rajz mutatja: egy három lóherlevelű koronából kiágaskodó egyszarvú. A czímert itt M. B. (Michael Büdi) betűk is környezik.
83Hasonló czímerét láttam a budai kamarai levéltárban levő egy 1575. évbn kelt okmányán is; mely szerint Büdi Mihály elismeri, hogy 20,000 frtnyi felvett zálogsommán visszabocsátja Nagy-Bereg és Vári mezővárosokat a királynak. Ez adatok kétségtelenűl megállapítják a XVI. század végén kihalt Büdi régi nemesi család czímerét.
LEHOCZKY TIVADAR.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.