A Rajcsányiak czímere.

Full text search

91A Rajcsányiak czímere.
(Egy pecsétrajzzal.)
A «Turul» IV. k. 103. lapján «Czímer hamisítás a mult században» czím alatt T. K. azzal vádolja Rajcsányi Ádámot, hogy azt a bizonyos 1130. évi adománylevelet ő gyártotta volna és ő koholta a Rajcsányi család s törzsrokonai által használt czímert is, mely czímer különben Nagy Iván «M. O. Cs.» IX. k. 589. lapján ki is van adva.
Rajcsányi Ádámot kortársai a genealogia terén kiváló tekintélynek tartották, annak ismeri Nagy Iván is idézett művének zárszavában, hol Rajcsányi kézirati leszármazási gyűjteményéről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik.
Azonban Rajcsányinak a genealogiák körüli nagy, mondhatnám jogosult tekintélye nem zárja ki annak feltételezhetését, hogy a fentebb említett okmányt ő gyárthatta, de hogy az a czimer nem koholmány, s hogy az száz évvel előtte már létezett és használtatott, az bizonyos; noha azt eddig nem a Rajcsányi, hanem csupán a velök egy megyében, sőt egy faluban birtokló Tőkésújfalusi Ujfalusy család által kiállított oklevelen találtam.
Ujfalusy István és János testvérek 1651 január 7-én Koroson kelt és a korosi atyai udvarházukra vonatkozó egyességlevelének eredeti példánya családi levéltáramban van, mely levelet rokonaik Berényi György és Horváth Mihály előtt sajátkezűleg írván alá, szokott pecsétjeiket papirszalaggal borított vörös viaszba nyomták rá. A két testvér pecsétje csak a méretekre nézve mutat némi csekély különbséget. Ujfalusy Istváné különösen tisztán vehető ki; az S. V. betűkkel jegyzett czímer nagy részben hasonlít a Nagy Iván által az idézett helyen közlött Rajcsányi czímerhez azon eltéréssel, hogy a pajzsban az élőfa középen áll, s nem a balfelőli oldalban, a medve sem ágaskodik két hátulsó lábán, hanem mind a négy lábával az alatta fekvő emberen áll s a vitéz sem messziről sújt a medvéhez, hanem egyenes kardját közvetlen közelből döfi a hátába.
Tudjuk Nagy Iván M. O. Cs. VII. k. 127. lapjáról, hogy Lipovniczky János 1512-ben hűtlenség bélyeggel sujtatván, birtokait Tőkés-Ujfalusy Mátyás kérte fel s csakugyan még 1651-ben is birtak egyenes utódai Koroson egy curiát.
Most már az a kérdés merülhet fel, hogy a sokszor említett czímer az Ujfalusy családot vagy a Rajcsányit, Lipovniczkyt illeti-e? Ezt eldönteni annál nehezebb feladat lesz, minthogy az Ujfalusyak Divék nemzetségi czímere nagyon hasonlít a Rajcsányi féléhez, leszámítva ez utóbbiból a két emberi alakot.
Nem lehetetlen, hogy a Rajcsányiak is egyik ágát képezték a Divék nemzetségnek, (miről azonban okmányos adatot még nem láttam) s hogy az általok használt czímer volna az eredeti, a Divék nemzetség többi ágai idők folytán megfeledkezvén a részletekről, csak a fa alatt ballagó medvét viselték pajzsaikon; – sőt e feltevés valószínűnek is látszik, a mennyiben így egy beszélő czímer volna előttünk, (ha nem is 1130-ból, csak az akkor történt esemény emlékére később felvéve) – míg a holdvilágos csillagos éjjel kényelmesen sétáló medve jelentőségét alig lehetne kitalálni.
Akármiként legyen is, annyi bizonyos, hogy ez 1651-ben már használatban lévő czímert, a száz évvel későbben élt Rajcsányi Ádám nem koholhatta.
PETROVAY GYÖRGY.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi