Emlék a Lónyai-család múltjából
Emlék a Lónyai-család múltjából
s különösen a XVI. század második és a XVII. század első felében élt Lónyay Zsigmond leszármazásáról és életéről (Budapest, Pallas r. t. nyomdája, 1890. 8-r. 40 l. + 6 leszármazási tábla.)
A pár ívre terjedő füzetben, mely e czímet viseli, egy törzsökös magyar család, a nagylónyai és vásárosnáményi Lónyayak múltjából foglal írásba több érdekes feljegyzést a családnak ez idő szerint legidősebb tagja, Lónyay Albert. Nem a nagy közönség, hanem a családtagok szűk köre számára készült az, tehát kézirat jellegével bír; s e körülmény a kritikai hangtól felmentve bennünket, csupán az ismertető szerepére utal s kis dolgozattal szemben, melyből nem a családtörténet avatott búvára, hanem a nemzetsége hagyományait őrző agg családfő adja át a multakról való ismereteit gyermekeinek és unokáinak úgy a hogy apáitól reá maradtak. Ezzel a tudattal lapozgatva a füzetben, annak a szerző által is beváltott hézagosságát szívesen elfeledjük, s a történeti szabatosságért kárpótolva érezzük magunkat a nagy ősökre büszke unoka kegyeletének tiszta, a közvetlenség hangján nyilatkozó lelkesedése által.
Az emlékirat jobbára Lónyay Zsigmond életrajzával foglalkozik, bevezetésül adva a család legrégibb történetének vázlatos átnézetét. A XVII. századbeli híres államférfiú, a kit II. Ferdinánd 1627-ben a magyar mágnások sorába emelt, s ki 1647-ben a nádorjelöltek egyike volt, kétségkívül egész a legújabb korig legkimagaslóbb alakja nemzetségének, kinek élete folyását méltán választhatta ki az emlékirat szerzője, hogy a kilenczszázados családi múlt főbb eseményeit köréje csoportosítsa, s alakjában a család jelentőségének megszemélyesítőjét mutassa be a késő utódok előtt. Az életrajzot IV. Bélának Fejér Codexéből ismert 1245-iki oklevele követi, melyben a király Lónafia Lászlónak Bécsújhely alatt elesett apja és testvére György érdemeiért régi birtokait visszaadja; ugyanitt találjuk Lónyay Zsigmond 1627 január 16-iki bárói diplomáját, mindkét okiratot a latin eredeti szöveg mellett magyar fordításban is, s végül a Lónyay Menyhért grófságáról szóló, 1871. szeptember 3-án kelt adománylevelet.
Függelékűl terjedelmes leszármazási táblázatok egészítik ki a dolgozatot, melyek tartalmát, a nélkül hogy adataik hitelességével foglalkoznánk, e helyütt röviden reprodukáljuk.
A család állítólagos első ismert őséűl e táblázatok elseje a Keme nemzetségből való Csákfia Györgyöt említi, ki 1032-ben Béla herczeget Lengyelországba kisérte s ennek trónra lépte után 1061-ben jelentékeny jószágadományokat nyert. E joszágok birtokában erősítette meg IV. Béla 1245-ben Lónafia Lászlót, kinél a családnév első alakjával találkozunk. Egy későbbi Lónai Jakab 1285 körül comesi méltóságot visel s a Hunt-Pázmán nemzetségből való Kozma comes leányát bírja nőül. Ennek öt fia közül Jakab ága hét nemzedéken keresztül virágzik; ebből valók Albert, II. Ulászló velenczei követe, Gergely, János király kassai kapitánya, második Albert, 1585-től 1588-ig máramarosi 95főispán, Farkas, Báthory Gábor vezéreinek egyike és Menyhért, ki ugyane fejedelemnél és Bethlen Gábornál udvarnoki rangot viselt; de a család e legidősb ága a XVII. század elején kihalt, s az öt testvér, Jakab fiai negyedikének, az 1285–1321 körül
élt Benczének utódai folytatják a leszármazást. Ezek egyike, István, Zsigmond király alatt vitézségével tűnt ki, s a családi hagyomány azt őrizte meg felőle, hogy midőn Domahidy Katával lakodalmát ülte, a jelenlevő Domahidyak mindegyikét egy-egy ellenségtől elvett karddal ajándékozta meg. István vitéz kisunokája András az 1447-iki budai országgyűlésen Bereg vármegye követjeként szerepel, s 1462-ben ugyane vármegyében alispánkodik. Ennek harmadik fokon való utódától István szatmári kapitánytól és Báthory Katától lett a híres Lónyay Zsigmond, kinek fiugyermekei nem voltak; testvérétől, János dévai kapitánytól származnak a most élő Lónyayak. János unokájának, Gábornak, Guthy Erzsébettől származó fiaiban két ágra szakad a család; Ferencztől, a kurucz katonától származik az idősebbik ág, és Istvántól a fiatalabb, de számra is erőteljesebb hajtás, melyből Menyhért grófi koronát szerzett, s mely kívüle és az emlékirat szerzőjén kívül János máramarosi és Sándor beregi főispánokat adta a közéletnek.
A Lónyay család ide s tova múltjának kilenczedik századát tölti be, majdnem egykorú a királysággal. Az emlékirat szerzője önérzettel emeli ki ezt, s azzal a felszólítással fordúl családja tagjaihoz, hogy a ritka jubileumot majdan hazafias családi alapítvány létesítésével ünnepeljék meg. Ime a leghatásosabb védőszó a napjainkban annyiszor megtámadott, és kasztszellem terjesztésével vádolt családtörténeti tanulmányok mellett: midőn a genealogiák nyomán erősbödő családi öntudat hazafias tettekre serkenti az utódokat.
