NAGY IVÁN. (1824–1898.)

Full text search

146NAGY IVÁN.
(1824–1898.)
Kidőlt az agg tölgy és bukására megrendült a talaj. Megdöbbenve fogadtuk a váratlan hirt Nagy Iván haláláról, és a gondolat, hogy ő már nincs többé az élők között, ónsulylyal nehezedik társaságunk tagjainak lelkére.
Nagy Iván: ki nem ismeri e nevet a hazában?! Egy név, mely nem csupán személyt jelöl, de már régóta fogalommá változott, melynek köre a magyar családtörténet egész területét ölelte magába. A ki a történelmi tudományoknak ezt az ágát müveli, az első lépésnél Nagy Ivánra, az ő nagy munkájának, Magyarország családainak 13 kötetére bukkan, és kisérőül viszi azt magával egész tudományos pályájára. Mig a családi levéltárak kincsei rejtve maradtak a kutatók elől, ez képezte a kiindulási pontot minden családtörténeti monografiában. Ennek javitásához, kiegészitéséhez hordja az anyagot, mióta bőségesen meritünk az oklevelekből, három évtized genealogiai irodalma.
Pedig a ki ezt a nagy munkát létrehozta, nem készült tudósnak. Az egykori nógrádmegyei levéltárnok fia, bár a történelmi adatok tárházában, az akták között töltötte ifju éveit, atyjától örökölt tollának első zsengéit a népköltészet termékei taunlmányozásának szentelte, életpályájául pedig az ügyvédséget választotta. De akkor lépett be az életbe, mikor a nemzet harczban állott alkotmányos jogainak ellenségeivel, és a szabadságharcz eseményei, mint annyi kortársát, őt is kizökkentették élete pályájából. A dicsőséggel végigharczolt csaták után egy magyar főuri család velenczei palotájában, mint nevelő, talált menedéket; és itt, Olaszország klasszikus földjén, találta meg igazi élethivatását. Velencze gazdag levéltárában s a San Marco könyvtárának kincsei között kezdte meg történelmi tanulmányait; az a forrás, mely kiapadhatatlanul ontja hazánk történetének adatait, avatta fel őt történetiróvá. Mikor Velenczéből haza kerül, csak szükségből veszi elő ügyvédi oklevelét, hogy azzal keresse meg kenyerét; nehány évi várakozás után siet megragadni az első kedvező alkalmat, hogy a tudományos élet központjában teremtsen magának biztos állást.
Harminczkét éves volt, mikor 1855 nyarán a budapesti egyetemi könyvtár első tisztjévé nevezték ki, s az ezen állásban eltöltött tizenhat év alatt épitette meg tudományos és egyéni nagyságának alapzatát. Mert igazi nagyságra valló tulajdonságok, a konczepczióban és az elhatározásban egyaránt nagyszabásu ember qualitásai szükségeltettek ahoz, hogy az elnyomatás e szomoru időszakában magyar ember arra a munkára vállalkozzék, a minőt Nagy Iván oly sikerrel végzett el, 13 monumentális kötetben gyüjtve össze Magyarország nemesi családai genealogiáját. Ebben a munkában az iskolázott történetiró és a fáradhatatlan szorgalmu buvár egyesült a büszke magyar nemessel, a ki a hóditók által proskribált nemesi osztályt számba szedve és reá mutatva a szerepre, melyet az nemzete történetében betöltött, a történelem és a statisztika erejével hirdette, hogy nincs veszve az ország, melyben az ősi tradicziók ennyi igaz magyar vérét hevitik a szabadságért.
A nagy munka azonban és azt követő bámulatos tevékenysége a történeti kutfők kiadásában, majdnem életébe került, és 1879-ben megtört egészséggel kellett távoznia Pestről. Távozása nagy veszteséget jelentett a tudományos irodalomra. Annál nagyobb volt az öröm, midőn öt évi hallgatás után ujból megszólalt. Feltámadása összeesik a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság alakulásával, s az uj társaság a másodelnöki székbe Nagy Imre mellé nem emelhetett volna méltóbb férfiut annál, a kiben a történelmi alapon nyugvó magyar genealogiai irodalom megteremtőjét tisztelte.
E székben most egy éve erősitette meg őt negyedszer tagtársaink egyhangu bizalma és most társulatunk az első annak a gyásznak viselésében, mely a tudományt az ő ez évi október 27-ikén bekövetkezett halálával érte.
Életének folyását, sokoldalu történetirói munkásságát, társulatunk felvirágzása körül szerzett érdemeit az emlékbeszéd lesz hivatva méltatni, melylyel a társaság a nagyjait megillető ünnepélyes alakban fogja iránta hálája és kegyelete adóját leróni. E nehány sor csak előleg ebből a szomoru adóból; az emlékkoszorut megelőző szerény virága a megemlékezésnek annak sirján, a ki saját munkájával emelt magának ércznél maradandóbb emléket.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi