9. Káta.

Full text search

9. Káta.
A nagyváradi káptalan tanusitja 1313 június 25-ikén, hogy Tunyogi Imre (= Emőcz = Emicz) fia Simon Szatmármegyében lévő tunyogi birtokát, melyet Semjén nb. Mihály és Lászlónak zálogba adott, ki nem váltotta.* Nem is váltotta ki később, mert Dózsa vajda és ennek adorjáni várnagyja, Pózsa szolnoki főispán 1320 táján tanusitja, hogy Imre fia Gergely a fivére, Simon által, elzálogositott tunyogi birtokot még mindig ki nem váltotta;* ebből még az is következtethető, hogy Simon 1320 táján már nem is élt. 1325 november 3-ikán találkozunk már Tunyogi Gergely fiával, Mihálylyal. Előadja Károly király előtt, hogy Csáholyi Pál fia János nemcsak vele közelebb rokonságban van; hanem mindenkor és minden szükségében őt sokkal nagyobb jóakarattal és kegygyel elégitette ki, mint nemzetségének többi rokonai; ennek különös példájául felhozza, hogy tunyogi birtokának felét Ilona, Bagyicz és Bagyor nevü nemes asszonyok hitbéri és hozományi igényeinek kielégitése ügyében birói itélet alapján elvesztette s hogy nevezett Csáholyi János őt ez ügyben kisegitette, a miért is a János pénzén visszaváltott birtokrészét Jánosnak átengedi, egyéb tunyogi birtokrészeit majd később vele felosztja.* Miután Mihály atyja Gergely 1337 június 17-ikén a Pok nb. Miklós vajda özvegyének (Kaplyon nb. Nagymihályi Katalinnak) hitbéri ügyében tanuvallomást tesz* («Nyiri Tunyogi» néven), világos, hogy Mihály pöre csak Simon női hozzátartozóira vonatkozik. Mihálylyal utoljára 1335 márczius 23-ikán találkozunk, midőn Szatmár vármegyében bizonyos birtokügyben tanuskodik.*
* Fejér, VIII/II. k., 519. l.
* Fejér, VIII/II. k., 101. ll. Anjoukori okmtár, I. k. 479., 554. ll.
* Fejér, VIII/IV. k., 94. l.
* Sztárai okmtár, I. k. 122. l.
* Anjoukori okmtár, III. k. 150. l.
Már most az a kérdés, hogy a Tunyogi család e tagjai mely nemzetségből valók? Erre azt hiszem – az 1325. évi okirat elég világosan adja a választ.
Tunyogi Mihály azzal kezdi, hogy Csáholyi János vele «közelebb rokonsági vonalban» van (sibi in propinquiori linea proximitatis attineret), de ez a « proximitas» közelebbi vonala még nem egyenlő a nemzetség közösségével; éltek elég gyakran e megjelöléssel a női kapcson alapuló rokonságnál és a sógorságnál is; de Mihály még tovább megy s azt mondja, hogy «nemzetségének többi rokonai közül» (inter ceteros sue generacionis proximos) János tett legtöbbet érte; e «többi» vagy a mint az okirat mondja «ceteri» dönt itt; Csáholyi János e szerint Tunyogi Mihálynak nemzetségbeli rokona s ennek alapján jogositva vagyunk a Káta nemzetségből kiágazott 162számos családok sorába a Tunyogiak ez ágát is felvenni, mert hogy a Csáholyiak a Káta nemzetségből származtak, köztudomásu dolog.
A János és Mihály közötti összeköttető kapcsot nem ismerjük. Csáholyi János atyja Péter; ennek atyja Ábrahám, kinek atyja Panyit 1239-ben merül fel; ezeknél több tagokat nem ismerünk a Csáholyiak legrégibb ősei közül, a valószinüség tehát a mellett vall, hogy Imre, Tunyogi Mihály nagyatyja fentebbi Panyitnak fivére vagy fia lehetett.
Tunyogi Mihály utódait nem ismerjük; de ismerünk még más Tunyogiakat: pl. András fia Pált, ki 1356 július 10-ikén bizonyos erdélyi birtokügyben tanuskodik; Jánost, ki 1431-ben kir. ember; András fia Ábrahámot és Bertalan (1426) fia Gergelyt 1466-ban; Imrének, Szaniszlófi Bátori Magdolna férjének, a fentebbiekkel való összefüggését nem adhatjuk.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi