Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság müködéséről az 1907. évben.
Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság müködéséről az 1907. évben.
Mélyen Tisztelt Nagygyűlés!
A mai nagygyülésen Társaságunk életének első negyedszázadát zárjuk le. Huszonöt esztendeje annak, hogy Társaságunk a hazai történelem segédtudományainak müvelésére, fejlesztésére a Magyar Tudományos Akadémia csarnokában megalakult. Ma a legrégibb magyar kulturális intézet vendégszerető falai között gyűltünk össze, hogy megünnepeljük alakulásunk negyedszázados évfordulóját. S midőn ma visszaemlékezünk a régiekre, számot kell adnunk önmagunknak, hogy megfeleltünk-e mindazon reményeknek, melyek Társaságunk alakulásához füződtek, eleget tettünk-e azon kötelességeknek, melyeket magunkra vállaltunk.
E lefolyt huszonöt esztendő alatt a magyar történetirás óriásilag haladt előre. Egymásután nyiltak meg a tudományos kutatás előtt a régi nemesi családok levéltárai, mindegyke a maga nemében egy-egy kincses bányája Magyarország köztörténetének és története segédtudományainak. Egymásután láttak napvilágot tudományos társaságaink kiadásában, vagy egyes családok bőkezüségéből a különböző okmánytárak, forráskiadványok, melyek mindegyike ujabb fényt deritett rég elmult idők, intézmények, családok, és egyének történetére. A modern tudományos kutatás minden eszközében járatos férfiak fogtak hozzá a régi idők e tiszteletreméltó emlékeinek feldolgozásához, a bennök foglalt anyagnak az őt megillető helyre való beillesztéséhez. Ez a munka nem járt minden rombolás nélkül. Hazánk köztörténetéből számos, nemzeti büszkeségünknek hizelgő, elődeink által kegyelettel ápolt és őrzött hagyományt, mondát kellett, fájó szivvel bár, de mégis kiküszöbölnünk, mert a tudomány kritikai itélő széke előtt nem állhattak meg. 37A magyar családtörténetből is számos hagyományt, mesét kellett kiirtanunk, melyek az oklevelek rideg betüivel szemben jogosultsággal nem birtak, a családi dicsőségnek emelt, az utódok által kegyelettel fenntartott, de ingadozó alapon álló épületeket romba döntenünk, hogy a magyar családok történetének régi multja felderithető legyen. Ma már nem a régi dicsőségnek hizelgő, de semmi komoly alappal nem biró, az egyes családok eredetét a régi római patricius családokkal összekötő genealogiákkal dolgozik a családtörténet. Nem a Tropeum domus Estoras mintájára készülnek családi történeteink, rég elhagytuk azokat az alapokat, melyeken nagynevü családtörténészünk a mult század hatvanas éveiben a magyar nemes családok történetét felépitette. Ma már csak régi okleveleinknek a tudományos kritika alapján megállapitott hiteles adatai szolgálhatnak a régi genealogiai kapcsolatok és családi viszonyok felderitésénél irányadókul, ezek azok az alapok, a melyen a magyar családtörténet büszke épülete felemelkedik.
Az a szoros kapcsolat, melyben hazánk története régi családaink történetével egybe van forrva, okozza azt, hogy egyes családaink történetének tisztázásával számos oly jelenséget értünk meg hazánk történetében, mely a nélkül érthetetlen volna előttünk. Családjaink birtokviszonyainak tisztázásával a régi jogéletnek, törvényes, peres eljárásnak részletei is ismeretessé váltak előttünk, régi történeti földrajzunk ismerete pedig a családi birtokviszonyok ismerete nélkül el sem képzelhető. Kulturtörténetünk az oklevelekből meriti legmegbizhatóbb adatait, régi köz- és magánéletünknek számtalan phasisa pedig csakis a családtörténet szövevényes viszonyainak tisztázásával, felderitésével válik érthetővé.
Társaságunk, a mint azt alapitásakor alapitói hangsúlyozták, a magyar családtörténet tudományos alapon való művelését tüzte ki első sorban feladatául. Ha visszatekintünk az elmult években kifejtett tudományos munkásságunkra, ha átlapozzuk folyóiratunknak huszonöt kötetét, akkor látni fogjuk, hogy közleményeinkben tényleg a régi magyar családok történetének kritikai alapokon való tisztázása foglalkoztatta első sorban tagjainkat, munkatársainkat. Nem egy régi családnak eredete, leszármazása, birtokviszonyai, köztörténeti szereplése lett az itt megjelent értekezésekben a modern tudományos kutatás eszközeinek segitségével kritikailag megállapitva, tisztázva, kellő világitásba helyezve. Hogy a régi magyar nemzetségek történetének monumentális épülete felépült, az tagjaink munkásságának köszönhető, a folyóiratunkban összehordott anyag volt az alap, melyből kiindulva a nemzetségek története felépült. És ha e nemzetségek történetében vannak még tisztázatlan kérdések, melyeket csak a jövő kutatásai fognak kielégítően megoldani, főbb vonásaiban mégis tisztázva áll előttünk történetük.
Társaságunk kezdettől fogva főfeladatának tekintette a középkori magyar heraldika emlékeinek összegyüjtését, nyilvántartását és azoknak hü hasonmásokban való közzétételét. E téren Társaságunk munkálkodását előre nem látott siker koronázta. Ma már 180-on felül van középkori eredeti czimeres leveleink száma, melyekről tudomásunk van, a melyek közűl folyóiratunk 79-et mutatott be szines reproduktióban a tudományos világnak. Kor szerint e bemutatott czimereslevelek a következőkép oszlanak meg. Zsigmond király korából 49, I. Ulászlótól 2, Hunyadi Jánostól 3, V. Lászlótól 6, Mátyás királytól 13, II. Ulászlótól 5, II. Lajostól 1, azonkivül a Hettyey-család aragoniai czimereslevele Ferdinánd aragon királytól 1415-ből és a Telegdy-család czimere XII. Lajos franczia királytól 1502-ből. A középkori müvészettörténet, viselet- és kulturtörténetnek megannyi ékesen szóló emlékeit képezik e czimereslevelek, melyeknek alapján a magyar heraldika fénykorának képe mindinkább világosabban bontakozik ki előttünk. S a mohácsi vész utáni, ujabbkori magyar heraldika termékeinek is egész hosszú sorozatát képezi a folyóiratunkban bemutatott és nyilvántartott anyag, a mely hazai heraldikánknak számos eddig homályos kérdését oldotta meg végleg, vagy hozta közel a megoldáshoz.
Nem kevésbé becses anyag halmozódott össze folyóiratunkban a magyar oklevéltan és különösen a hazai pecséttan terén is. Hazai sphragistikánkra a Turul egyes évfolyamai rendkivül értékes anyagot tartalmaznak, s ha elérkezik majd az idő egy tudományos alapokon álló magyar pecséttani munka megirására, folyóiratunk sphragistikai közleményei elsőrangu forrásul fognak e munkához szolgálni.
Azok a titkári jelentések, melyek évről-évre a nagygyülés alkalmával elhangzottak, hü képét nyujtják Társaságunk tudományos müködésének az elmult negyedszázad alatt. Beszámoltak e jelentések Társaságunk belső életviszonyairól és összegezték az egyes évek tudományos eredményeit. E szokáshoz hiven mi is beszámolunk most Társaságunknak a lefolyt évben kifejtett tudományos munkálkodásáról, belő életének fontosabb mozzanatairól. De mielőtt erre rátérnénk, nem lesz érdektelen visszaidézni egy pillanatra a mult emlékeit, kiemelni Társaságunk belső életének fontosabb mozzanatait.
Az 1883. évi február hó 25-én tartott alakuló közgyülés a Társaság elnöki méltóságát báró Radvánszky Bélával, a két másodelnöki széket pedig Nagy Imrével és Nagy Ivánnal, a hazai családtörténet e két érdemdús kutatójával töltötte be. Mindhárman örök 38álmukat aluszszák immár. Báró Radvánszky Bélát 1906-ban, Társaságunk fennállásának 24. évében ragadta el tőlünk a kérlelhetetlen halál. A sors végzete nem engedte meg, hogy megérje a mai ünnepélyes pillanatot, midőn társaságunk fennállásával ő is, kinek létezésünket köszönhetjük, megülhette volna elnökségének negyedszázados évfordulóját.
A másodelnöki méltóságot Nagy Imre 1883–1894-ig, Nagy Iván pedig 1883–1898-ig töltötték be. Nagy Imrét a másodelnöki székben 1894-ben hazai történetirásunk büszkesége Szilágyi Sándor követte, kinek 1899-ben bekövetkezett halála után 1900–1905-ig id. Bánó József viselte e méltóságot. Nagy Iván halála után 1898-ban a nagygyülés Fejérpataky Lászlót, Társaságunk akkori titkárát választotta meg utódjául, mig a második másodelnöki méltóságot az 1905. évi nagygyülés Csoma József személyével töltötte be, a kik mindketten jelenleg Társaságunk élén állanak.
A titkári tisztségre 1883-ban Fejérpataky László választatott meg, ki azt 1898-ig töltötte be. Utána az 1899. évi február havi választmányi ülés dr. Schönherr Gyula jegyzőt választotta meg a titkári állásra, ki azt jelenleg is betölti. A jegyzői tisztséget 1883–1886-ig dr. Szádeczky Lajos, 1886–1898-ig dr. Schönherr Gyula töltötték be, 1899 óta pedig az igazgató választmány bizalma alulirottat tisztelte meg a jegyzői tisztséggel. Az ügyészi hivatalra 1896-ban dr. Fejérpataky Kálmán ügyvédet választotta meg az igazgató választmány, mig a pénztárnoki tisztségben 1883–1892-ig Czanyuga József müködött, azóta pedig Tóth Árpád tagtársunk tölti azt be.
Folyóiratunk szerkesztésével az 1 883. évi nagygyülés br. Nyáry Albertet és Fejérpataky László titkárt bizta meg. Br. Nyáry Albertnek halála után 1886–1896-ig Fejérpataky László egyedül látta el a folyóirat szerkesztésének teendőit. 1897–1899-ig ő és Schönherr Gyula jegyző szerkesztették a folyóiratot, utóbbi 1899–1900-ig egyedül vitte a szerkesztői teendőket, az 1901. évi február havi ig. választmányi ülés pedig őt és Varju Elemér ig. vál. tagot bizta meg a szerkesztői teendőkkel.
Abból a tisztikarból, mely 1883 február 25-ikén mint első vette kezébe a társaság ügyeinek vezetését, ma már csak Fejérpataky László másodelnökünk van életben. A mai negyedszázados ünnep egyuttal az ő ünnepe is. Az elmult huszonöt esztendő alatt soha meg nem szünő lelkesedéssel, odaadással és buzgósággal szolgálta Társaságunk ügyét, védte érdekeit, vezetett és igazgatott minket. Azokban a tudományos eredményekben, melyeket Társaságunk e huszonöt esztendő alatt felmutathat, soha el nem hervadó érdemei vannak neki, s hogy folyóiratunk a magyar tudományos élet egyik számottevő, döntő súlyú organumává vált, ezt első sorban neki, a folyóirat legelső szerkesztőjének köszönhetjük.
Társaságunk igazgató választmánya 1883-ban negyven taggal alakult meg, kiknek számát az 1885. évben megtörtént alapszabályváltoztatás alkalmával hatvanra emeltük fel. E negyven tag közül tizennyolczan gróf Bánffy György, id. Bánó József, dr. Csánki Dezső, Emich Gusztáv, Fejérpataky László, Kammerer Ernő, Nagy Gyula, Némethy Lajos, báró Nyáry Jenő, herczeg Odescalchi Arthur, dr. Ortvai Tivadar, lovag Óváry Lipót, Szent-Ivány Zoltán, Szentkláray Jenő, id. Szinnyei József, Tagányi Károly, dr. Thallóczy Lajos és gróf Zichy Ágost együtt ünneplik meg Társaságunkkal igazgató választmányi tagságuk huszonöt éves jubileumát.
A midőn Társaságunk 1883 ápril 28-án első ülését tartotta, tagjaink száma 332 volt, köztük négy 500 frtos, tizennyolcz 200 frtos, kilencz 100 frtos, 157 pártoló és 144 évdijas tag. E számok az évek folyamán a következőkép változtak: öt 500 frtos, harminczhét 200 frtos és harmincznégy 100 frtos alapitó, kik közül jubileumi nagygyülésünk idejében két 500 frtos, huszonkét 200 frtos és huszonhárom 100 frtos alapitó van még életben. Pártoló tagjaink száma jelenleg 104 évdijas tagjaink száma pedig 306, ügy hogy összes élő tagjaink száma: 456.
Társaságunk alaptőkéje 1883-ban az első ülés alkalmával 6500 frt volt, e közül tényleg befizetve 700 frt. Ma alaptőkénk 27,800 koronát tesz ki, s ebből 23,800 korona a tényleg befizetett összeg, mig kötelezvényekkel 3400 korona van biztositva, a kötelezvény nélküli alapitványok pedig 600 koronát tesznek ki. Azonkivül van még 3400 koronát kitevő alapitványi jelleggel nem biró tőkénk, mely az idők folyamán megtakaritásokból gyült össze, de a melyet, sajnos, a kiadványainkkal járó veszteség folytán tetemes kölcsönösszeg terhel.
Társaságunk az elmult huszonöt év alatt 135 ülést tartott, melyen tagtársaink 170 felolvasást tartottak, melyek csekély kivétellel folyóiratunk hasábjain láttak napvilágot. Folyóiratunk jelenleg 24 ivnyi terjedelemben szolgálja Társaságunk czéljait, sajnos, anyagi eszközeink nem engedték meg és nem engedik még most sem, hogy folyóiratunk terjedelmét akár az egyes füzetek, akár az ivek számának jelentékenyebb szaporitásával növelhessük.
Folyóiratunk a lefolyt negyedszázad alatt 140 dolgozótársunk tollából 937 munkálatot közölt, kiknek sorában hazai történettudományunk legkiválóbb képviselőinek neveivel találkozunk. Nem lesz érdektelen, ha közöljük itt azok névsorát, kik e huszonöt esztendő alatt munkálataikkal Társaságunk czéljait szolgálták. E névsor a következő:
39Altenburger Gusztáv, dr. Áldásy Antal, Szentkatolnai Bakk Endre, Balogh Gyula, dr. Baróti Lajos, Bartal Béla, Bárczay Oszkár, Bay Ferencz, Bay Ilona, Berzeviczy Edmund, Békei István, Béldi István, Beliczay János, dr. Boldisár Kálmán, Bolgár Emil, dr. Borovszky Samu, dr. Boncz Ödön, Bölöni László, Bunyitay Vincze, Br. Cles Hildebrand, dr. Czakó Elemér, dr. Csánki Dezső, Csergheő Géza, Csoma József, Daróczy Zoltán, Deák Farkas, dr. Dézsi Lajos, Doby Antal, Doby István, dr. Dőry Ferencz, Dudás Gyula, dr. Erdélyi László, Ernyei A., dr. Esztegár László, Eble Gábor, dr. Fejérpataky László, Fraknói Vilmos, dr. Gárdonyi (Grünn) Albert, Ghyczy Pál, Gyömörey Vincze, Hattyufy Dezső, Herczegh Mihály, Horváth Sándor, dr. Illéssy János, dr. Iványi Béla, Kandra Kolos; Kállay Ubul, dr. Karácsonyi János, Karagyéna Mihály, Károly János, dr. Károlyi Árpád, Kemény Lajos, Kis Bálint, dr. Kiss István, Kollányi Ferencz, Kolosy István, dr. Komáromy András, ifj. Komlóssy Arthur, Koncz József, Kőszegi Sándor, Kőváry László, Kropf Lajos, Kubinyi Ferencz, Kubinyi Miklós, gr. Lázár Miklós, Lehoczky Tivadar, Luby Károly, Majláth Béla, Makay Dezső, Malczovich László, Marcziányi György, Márki Sándor, br. Mednyánszky Dénes, Melczer István, Melich János, Meliorisz Béla, Mika Sándor, Miskovszky Viktor, Mocsáry István, Morvay Győző, Nagy Géza, Nagy Gyula, Nagy Imre, Nagy Iván, dr. Nagy Sándor, Neményi Lajos, Némethy Lajos, Noszlopy Tivadar, báró Nyáry Albert, Pázmány Zoltán, Petkó Béla, Petrovay György, Pór Antal, dr. Pósta Béla, Puky Andor, báró Radvánszky Béla, id. Rakovszky István, ifj, dr. Reiszig Ede, dr. Récsey Viktor, dr. Réthy László, Rudnay Béla, Salamon Vincze, Sárközy Imre, dr. Schönherr Gyula (Décsényi néven is), Soós Elemér, Sörös Pongrácz, Stessel József, Sváby Frigyes, Šufflay Milán, Szabó Dezső, Váradi Szabó János, Bártfai Szabó László, dr. Szádeczky Lajos, dr. Szalay József, dr. Szentpétery Imre, Szepessy Béla, Szerémi (Odescalchi Arthur hg), dr. Szendrei János, Széll Farkas, Szilágyi Sándor, Szily Jenő, Szily Kálmán, id. Szinnyei József, Szinvay Lázár, dr. Szombathy Ignácz, Tagányi Károly, Thallóczy Lajos, Thaly Kálmán, Thury József, Toldy László, dr. Tóth-Szabó Pál, Törös Sándor, Turzó Miklós, Varju Elemér, Vértesy Jenő, dr. Wenzel Gusztáv, dr. Wertner Mór, Zarándy A. Gáspár (Antonides név alatt is), dr. Závodszky Levente, Zoltai Lajos.
Azt a gazdag tudományos anyagot, mely folyóiratunk első tiz évfolyamában van letéve, 1893-ban egy név és tárgymutatóval, melyet dr. Borovszky Samu tagtársunk szerkesztett, tettük a kutatás részére hozzáférhetővé. Azóta ujabb név és tárgymutatót nem bocsáthattunk közzé, de most folyóiratunk 25. kötetének közrebocsátása után elodázhatatlanná válik majd egy, e 25 kötet anyagát felölelő mutató közrebocsájtása, hogy a folyóiratunkban felhalmozott anyag könnyen hozzáférhető és használható legyen.
Alapszabályaink 35. §-a értelmében egy a magyar nemes családok származási rendjét nyilvántartó és azok történetét csakis okleveles alapon tárgyaló zsebkönyv időközönkénti kiadása is Társaságunk feladatává tétetett. E kötelezettségnek eleget teendő az igazgatóválasztmány már az első ülésben, melyet tartott, a «Magyar Családok Évkönyvé»-nek tervezetét és előmunkálatait előkészitő bizottságot küldött ki, melynek tagjai az elnökökön és szerkesztőkön kivül Deák Farkas, Ipolyi Arnold, Kővári László, Majláth Béla, Szilágyi Sándor, id. Szinnyei József és Szent-Ivány Zoltán ig. vál. tagok voltak. Az előmunkálatok befejezte után az 1886 január 28-iki ülésen elhatároztatott, hogy mint a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv első kötetét a magyar főrangu családok zsebkönyvét bocsátjuk közzé, első sorban azokat adván, melyek a magyar főrendiházi örökös tagsági joggal birnak. E kötet munkálalataival Fejérpataky László titkár és id. Szinnyei József ig. vál. tag bizattak meg, kiknek szerkesztésében 1888-ban a Magyar Főrangu Családok I. kötete megjelent. Sajnos a kötethez füzött remények nem váltak be, az a részvétlenség, melylyel közönségünk e munka irányában viselkedett, volt oka annak, hogy e vállalatunk folytatása abba maradt, annak a tervnek megvalósitására, hogy folytatásaképen a Nemes Családok zsebkönyvét közrebocsássuk, hosszú ideig nem gondolhattunk.
Báró Radvánszky Béla elnökünk inditványára 1902 junius hó 17-én tartott ülésében elhatározta az igazgató választmány végre, hogy a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv II. sorozatát, a Nemes Családokat meginditja. A szerkesztés teendőivel Pettkó Béla és ifj. dr. Reiszig Ede ig. vál. tagok bizattak meg, és 1905-ben megjelent e vállalat első kötete, mely 250 nemesi család rövid történetét és genealogiáját tartalmazza, 11 szines czimermelléklettel és 13 a szövegbe nyomott czimérképpel. Habár az anyagi eredmény, mely e kötet megjelenését kisérte, nem felelt meg a hozzáfűzött várakozásnak, igazgató választmányunk a szerkesztőkkel együtt mégis módot talált arra, hogy a már összegyüjtött anyag ne heverjen értékesités nélkül, úgy hogy a Nemes Családok II. kötetének megjelenése a jövő év folyamán várható.
A magyar heraldika legbecsesebb kincseinek, a középkori czimeresleveleknek folyóiratunkban közzétett anyaga külön is napvilágot látott. Monumenta Hungarić Heraldica. Magyar Czimeres Emlékek czimen két füzetet bocsátott ki eddig Társaságunk a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával 1901 és 1902-ben, 40melyek mindegyike 25–25 szines czimerképet tartalmaz. A bevezető rész és az egyes czimerképekhez füzött czimertani és genealogiai magyarázat Fejérpataky László másodelnökünk tollából való. E vállalatunkból egy ujabb füzet megjelenése 1–2 év mulva várható.
Folyóiratunknak 25 kötetével és e felsorolt külön kiadványainkkal szolgáltuk fennállásunk első negyedszázadában a hazai családtörténeti és czimertani, oklevéltani és pecséttani tudományt. Anyagi eszközeink szerény keretében megtettük mindazt, mi tőlünk tellett e tudományszakok művelésére, fejlesztésére, a magyar történelem segédtudományai homályos és szövevényes viszonyainak felderitésére. Megnyugvással tekinthetünk vissza arra a munkára, melyet az elmult negyedszázad alatt végeztünk, azokra az eredményekre, melyeket a hazai történet segédtudományainak müvelésében fel tudunk mutatni.
* * *
Utolsó nagygyülésünket tavaly deczember hó 13-án tartottuk. Az ügyrendileg megállapitott igazgató választmányi üléseket február hó 28-án, április 25-én, szeptember 26-án és november 28-án tartottuk meg. Ezeken kivül még egy rendkivüli igazgató választmányi ülés megtartása vált szükségessé, junius 20-án, mely a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv II. sor. II. kötete, a Nemes Családok II. kötetének kiadása ügyével foglalkozott.
A rendes ig. választmányi üléseken négy tagtársunk ugyanannyi dolgozatot mutatott be. Ezek közül Fejérpataky László másodelnök tanulmánya az Árpádok czimereiröl az Árpád emlékünnep alkalmából megjelenő diszmüben fog napvilágot látni. A többi három, Thallóczy Lajos és Nagy Géza ig, vál. tagtársunk és Bártfai Szabó László évdijas tag tanulmányai folyóiratunkban jelentek meg.
E felolvasásokon kivül az eddigi gyakorlatnak megfelelőleg egyes érdekesebb heraldikai és pecséttani emlékek is kerültek bemutatásra. Fejérpataky László másodelnök Mátyás királynak 1479-ben Benedictus Lutis de Florentia részére adott és reánk egy XVII. századi közjegyzői másolatban maradt czimereslevelét, alulirott jegyző pedig II. Lajos királynak 1522-ben Kajári Biby Simon részére és I. Ferdinándnak 1528-ban a Meszesy helyesebben Wesszesy családnak adományozott czimereslevelét mutatták be. Varjú Elemér ig. vál. tag pedig Bogomér comes és fiainak pecsétjét mutatta be, mely nevezetteknek egy 1290. évi oklevelén maradt reánk. E pecsétnek nyomója már 1870 óta ismeretes, azonban szaktudósaink akkor e pecsétnyomó hitelességét kétségbe vonták. Most, hogy a teljes épségben megmaradt pecsét is előkerült, a pecsétnyomó hitelességének kérdése is el van döntve.
Folyóiratunkból a mult évi nagygyülés óta négy füzet jelent meg. Az egyik, az 1906. IV. évi füzet nagyrészt elhunyt elnökünk báró Radvánszky Béla emlékének van szentelve. Az ő emlékének szentelt rendkivüli nagygyűlésen tartott felolvasások, Fejérpataky László másodelnök emlékbeszéde és R. Kiss Istvánnak báró Radvánszky Bélát mint irót méltató essay-e nyitják meg e füzetet, melyet a megboldogult arczképe diszit.
A folyóiratunkban megjelent czikkek és tanulmányok között ez alkalommal is a családtörténettel foglalkozó czikkek foglalják el a főhelyet. Ezek között is első helyen kell megemlitenem Thallóczy Lajos Bosnyák és szerb élet és nemzedékrendi tanulmányok czimü terjedelmes dolgozatát, melyből eddig két közlemény látott napvilágot, melyben a történelmi kutatásai folyamán felgyülemlett genealogiai és életrajzi vonatkozásokat tartalmazó adatokat csoportositja és egyes részleteikben elemzi. E nagybecsü tanulmányokban szerző először Osztoja István bosnyák király nem törvényes fiának, Radivoj Vranduknak életviszonyait tisztázza, melyekről eddig aránylag keveset tudtunk. Thallóczy kutatásai szerint Radivoj 1428 táján török támogatással lépett fel ellenkirálynak II. Tvrtko bosnyák királylyal szemben. A középkori Bosznia sajátos viszonyaiból magyarázható, hogy Radivoj egy évtizeden túl király gyanánt szerepelt II. Tvrtkoval, a törvényes uralkodóval szemben, és a ragusai köztársaság neki adót fizetett. Felesége, Katalin, Velikei Miklós leánya révén 1449 után a Velikei család szlavonországi, Pozsega és Kőrös vármegyékben fekvő birtokaihoz is hozzájutott, melyeket saját szerzeményeivel is gyarapitott. Később, midőn Mátyás király idejében Szendrő vára a fiatal szerb despotának Istvánnak őrizetére bizatott, Radivoj kisérte el a fiatal despotát Szendrőbe és ő volt az, a ki Szendrő várát elárulva a töröknek kezére adta. Tanulmányának további részeiben Thallóczy Katalin bosnyák királyné római tartózkodásával, a Brankovics-család nemzedékrendjével, melynek genealogiai tábláját is összeállitja, ujabb kutatásai nyomán foglalkozik. Szól azután Hervoja herczeg unokahugának, Hranič Sandalj feleségének Katalinnak eljegyzéséről, továbbá a Kosača családról és annak szerepéről Herczegovinában értekezik. Ez utóbbi fejezete tanulmányának a legterjedelmesebb és benne tisztázza a Szent Száva (Herczegovina) herczegség területének kérdését is, melyet külön térképen is feltüntet.
Genealogiai tartalmu czikkeink közül másodsorban kell felemlitenem Nagy Géza ig. vál. tagtársunknak terjedelmes értekezését Szent István vérsége és a magyar kútforrások czimen, mely a magyar kútforrások világánál igyekszik tisztázni e vitás kérdést.
Kisebb genealogiai közleményeink sorában Wertner 41Mór ig. vál. tagtársunktól két czikket találunk, melyek egyike a XIV. századbeli Fónyi család leszármazásával foglalkozik, mely a Csák nemzetségbeli Szaláncz fia Tamás és nejétől Ágnestől veszi eredetét. V. István királynak egy 1269-iki oklevele szól részletesen Ágnesről, a ki a király ügyeiben hosszabb ideig megfordult Francziaországban és e müködésében szerzett érdemeiért nyerte a királytól Timár-Fóny birtokot, honnan a család nevét vette. Második «Cesanis és Nassis» czimü értekezésében a Földvári és Pataji Zubor család eredetét kutatván, kimutatja, hogy a Zubor családnak két ága volt, a pataji és a földvári ág, melyek közül az első már 1435-ben kihalt. Kimutatja továbbá, hogy a család egyik tagja, Pataji Zubor Jakab okleveleinkben mint de Cesamis fordul elő, a mi iráshiba de Cesanis helyett. Vérrokonsági kötelék füzte Jakabot a Nassis családhoz, mely már a XIII. században virágzott Zára városában. Zoilos Nassis 1399-ben Zsigmond szolgálatába lép, letelepszik Magyarországon és magasabb hivatalokra jut. Fejtegetéseit szerző abban foglalja össze, hogy Cesanis Jakab a későbbi Pataji Zubor Jakab és a Nassisok családja dalmát nemzetségből származik és hogy a kettő között anyai rokonság létezett.
Lehoczky Tivadar ig. vál. tagtársunk a Köpesdi Tolvay család leszármazását közli vonatkozással egy, folyóiratunk 1906. évfolyamában megjelent hasontárgyu közleményre. A napjainkig levezetett családfából kitünik, hogy a Köpesdi Tolvay családnak csupán grófi ága halt ki, mig az ifjabb köznemesi ág ma is virágzik.
Zarándy A. Gáspár, kinek tollából folyóiratunk már nem egy érdekes genealogiai közleményt hozott Szent László vére czimü czikkében kimutatni igyekszik, hogy Szent László királyunk vére nem apadt ki halálával, hanem dédunokája Komnena Eudosia görög herczegnő révén, kinek férje Vilmos montpellieri gróf volt, az aragon, mallorcai, castiliai és franczia uralkodóházakba átment, azonkivül Manuel görög császár és leányági leszármazottnak tekinthető.
A XIII–XIV. századi családok történetét Sörös Pongrácz gyarapitja a Válti Rákosok czimü közleményével, melyben a Pannonhalmán őrzött Guáry levéltár adatainak alapján a vasmegyei Válti birtok urainak, a Válti és az ebből származott Válti Rákos család leszármazását tisztázza, melynek sorsáról a levéltár adatai az 1520 esztendőig nyujtanak felvilágositást.
Heraldikai tartalmu közleményeink között elsőben is a folyóiratunkban közzétett újabb középkori czimereslevelekről kell megemlékeznünk. Szines hasonmásban közöltük Nagy Gergelynek és Szerdahelyi Huszár Péternek 1466-ban Mátyás királytól nyert czimereslevelet, melynek heraldikai méltatását Keöpetzi Sebestyén József tagtársunk adta. A renkivül érdekes czimerkép viselet és nyelvtörténeti szempontból érdekes, bemutatja a Mátyás király korabeli könnyü lovasság lábszár öltözetét, az általa használt sarkantyút és kardot. Nyelvtörténeti szempontból azért érdekes, mert időrendben ez az oklevél a harmadik, mely a huszár szót emliti az egyik adományos nevében. Az armális eredetije eddig az Erdélyi Muzeumban őriztetett letétképen, jelenleg – tudtunkkal – a letéteményező által visszavétetve annak tulajdonában van. Horváth Sándor tagtársunk a Hlózsai Varju máskép Vrana családnak 1520-ban II. Lajostól nyert czimeresleveléről értekezett, melynek eredetijét nem ismerjük, hanem egy 1721. évi egyszerü másolatból és Trencsén vármegyének 1613-iki hiteles átiratából van róla tudomásunk. Tisztelt tagtársunk a leirás alapján részletesen ismerteti a czimert, azonban az armalist részben az oklevél szövegéből vett argumentumok, részben pedig genealogiai szempontokból teljesen hamisitottnak tartja. A rendelkezésére álló adatok alapján összeállitja továbbá a család leszármazását is egészen 1837-ig, de megjegyzi, hogy a nemzedékrend a XVI. század második évtizedétől 1613-ig hiányosnak tünik fel és nem lehetetlen, hogy 1613-tól felmenőleg egyáltalán hamis és koholt.
Középkori czimeresleveleinkról szóló közleményeinket Sörös Pongrácznak a Kajári Biby Simonnak 1522-ben kelt armalisáról szóló czikke zárja be, mely eddig a pannonhalmi apátság levéltárában lappangott, és onnan csak nemrégiben került napfényre. Sajnos, az oklevél nedvességtől szenvedett, azonban ennek daczára a czimerkép ügyes festőnek kezére vall. Addig is mig szines hasonmását közzé tehetjük, egyszerü tollrajzban mutattuk be középkori heraldikánk ez ujabb emlékét olvasóinknak.
Calamus dr. álnév alatt rejtőző tagtársunk, a ki Bocskay István koráról már több izben szólott folyóiratunk hasábjain, Bocskay hadi népe czimen nagyobb tanulmányt ad folyóiratunkban, melyben a Bocskay István fejedelem által a hajduk részére adományozott czimeres levelekről értekezik. Az eddig megjelent első közleményben összeállitja a reánk maradt armalisok pontos jegyzékét, mely 125 czimereslevelet tüntet fel. Érdekes tanulmányának eredményeiről a jövő évi titkári jelentés lesz hivatva részletesebben beszámolni.
Heraldikai közleményeink sorát Ghyczy Pál igazgató-választmányi tag közleménye zárja be, Básta György czimeréről, melyben dr. Boldizsár Kálmánnak folyóiratunk mint évi folyamában közzétett, a szoboszlói lovas hajduságnak 1606. armalisáról szóló czikkére reflektálva, valószinünek tartja, hogy az adományozott czimerben a pajzsbeli lovas pajzsán végig vonuló balharánt gerenda (láng) a Básta György 1605. czimeréből 42van átvéve, a hajduságnak Básta elleni szerencsés kimenetelü hadakozásának emlékére.
Pecséttani és oklevéltani közleményeink között első helyen kell kiemelnem dr. Gárdonyi Albert tagtárunknak nagyszabásu tanulmányát I. Károly király nagypecsétjeiről, melyben nagyterjedelmü kutatásai alapján pontosan megállapitja I. Károly király ismert három nagy pecsétjének használati idejét és kimutatja, hogy Károly király az első nagy pecsétet 1301–1322-ig, a másodikat 1323–1330, a harmadikat pedig 1331–1342. használta. Megállapitja továbbá a királyi alkanczellár szerepét és müködési körét a királyi kanczellária élén és összeállitja az alkanczellárok neveit időrendi sorozatban. Behatóan foglalkozik azokkal a rendszabályokkal, melyeket a királyi kanczelláriában az oklevélhamisitások megakadályozására alkalmaztak, a mely az volt, hogy az alkanczellár a királyi nagy pecsétet állandóan magánál tartotta, az oklevél kiállitása körül szerepeltek neveit feljegyezték az oklevélre, végül az oklevelek tartalmát külön regestakötetbe is beirták. Megállapitja, hogy ezek az eredmények csakis a királyi nagy pecsétre vonatkoznak, melylyel a privilegialis, pátens és missilis levelek erősittettek meg, mig a királyi gyürüs pecsét csakis meghatározott esetekben szolgált oklevél megerősitésére. Királyi oklevelek megerősitésére Károly király idejében más pecsétet nem használtak, mert a harmadik királyi pecsét, melyet a comes capellć őrzött, csupán a comes capellć nevében kiadott oklevelek megerősitésére szolgált. A comes capellć vezetése alatt idővel kifejlődött az u. n. kisebb kanczellária, mely azonban fejlődésének csakis kezdetével esik Károly király korára, teljes kifejlődése később következik be. Gárdonyi tagtársunk e czikkére Pór Antal ig. vál. tagunk tett nehány megjegyzést, tisztázva néhány, az alkanczellárok névsorában történt tévedést, továbbá megjegyezve, hegy Károly királynak első koronázása valószinüleg a szent koronával történt, ellentétben a hagyományos felfogással, de nem a szokott helyen Székesfejérvárt, hanem Esztergomban és e körülményből magyarázható talán, hogy az első koronázást érvénytelennek tartották. Fölveti továbbá azt a kérdést, hogy a Károly király első pecsétjében a trón mellett látható csillag nem-e később került a pecsétnyomóra? mire analogiát is hoz fel, a csornai konvent pecsétjét.
Bártfai Szabó László tagtársunk: Három Árpádkori pecsét czimen Mihály szepesi és zólyomi ispánnak 1270 és 1273-ból származó pecsétjeit és a szepesi káptalannak egy 1270. évi oklevélen függő pecsétjét ismerteti. Mihály comes pecsétei a Berzeviczy család berzeviczei ágának és a Magyar Nemzeti Muzeumnak levéltárában maradtak reánk, mindkettőnek pecsétképe azonos alakot, talpas keresztet mutat, mely az ország czimeréből van véve, az 1273. évi pecséten azonkivül még sisakdisz, nyitott félszárnynyal diszitett csöbörsisak is látható, mely a sisakdiszre nézve a XIII. századból az egyetlen ismert példa. Vizsgálódásait abban foglalja össze, hogy a két pecsét megerősiti azt a felfogást, hogy az ország czimeréből vett alakok magánczimerekben nem tekinthetők nemzetségi jelvényeknek, a pecsétbe helyezett geometriai alakok vonatkozást mutathatnak ugyan az ország czimerére, de mint e két pecsét mutatja, változhatnak is az illető pecséttulajdonos izlése szerint. A harmadik pecsét a szepesi káptalan pecsétje, Mihály comes 1270. évi pecsétjével együtt egy oklevélen maradt fenn, mely a káptalan 1290. évi pecsétjénél hasonlithatatlanul müvészibb kivitelt mutat. A pecsét ismertetése kapcsán a szepesi káptalan müködését is részletesen ismerteti, megállapitván, hogy a káptalani levéltár elpusztitása, melynek időpontját eddig 1285-re tették, 1288 előtt semmi esetre sem következhetett be. Ekkor semmisitették meg IV. László kúnjai a káptalani levéltár nagy részét és rabolták el a káptalan pecsétnyomóját, melynek helyébe a káptalan 1289-ben készittette az uj pecsétjét, elrendelvén egyuttal, hogy minden régi pecsétes oklevelét az uj pecséttel is meg kell erősiteni és erre egy bizonyos formulát állapitott meg.
Sphragistikai közleményeink sorát Kemény Lajosnak rövid közleménye a Horváth Sándor által folyóiratunk mult évi folyamában ismertetett esztergomi társaspecsétről zárja be. A Kassa város levéltárában őrzött 1304., 1307. és 1331. évi oklevelekből az esztergomi előljáróság névsorát állitja össze, megjegyezvén, hogy a reánk maradt nevek franczia származásra engednek következtetni, miért is szerinte az Esztergom városa kettős pecsétjében olvasható «latinorum» alatt nem olaszokat, hanem vallonokat kell értenünk, és a pecsét eredetét is ennek megfelelően inkább franczia nem pedig olasz irányban véli kutatandónak.
Oklevéltani tartalmu közleményeink sorában elsőben is Šufflay Milán dr.-nak a Nelepicsek hagyatékáról szóló tanulmányát emlitem meg, mely a Nelepicsek, e hatalmas dalmát család számára kiadott két magyar királyi oklevéllel foglalkozik. Az első oklevelet Nagy Lajos király 1345-ben adta ki és ebben többek között a családnak azt a kiváltságot is adományozta, hogy a családi birtokok magszakadás esetén a női ágra ruházhatók át. A második, Zsigmond által 1412-ben kiadott oklevél ezt a kiváltságot körülirja és precisirozza és tisztán csak erről a kiváltságról szól. Az értekező diplomatikai módszer alapján bebizonyitotta, hogy mind a két oklevél hamis, a történelem és genealogia segitségével pedig megállapitotta, hogy a hamisitás 1415 után, de 1434 előtt történt meg. Hamisitotta pedig János az utolsó Nelepics, 43hogy rengeteg nagy vagyonát idősebb leányának Katalinnak juttassa. Az utolsó Nelepics halála után Katalinnak férje, Frangepán János szembeszállt magával a királylyal is, midőn ez a Nelepics-féle birtokokat magának követelte, a mi különben bizonyiték arra, hogy az 1412. évi oklevél nem a királytól való. Frangepán János e harczba belepusztult, a Nelepicsek hagyatéka pedig a Thallócziak kezébe került, kik Frangepán János ellen harczoltak, később pedig a király és e család között a békét közvetitették. Foglalkozik továbbá a család genealogiájával is azt vitatván, hogy a Nelepicsek nem tartoznak a Svaçis nemzetséghez oly értelemben, a hogy ezt eddig hitték és iparkodik bebizónyitani, hogy a Nelepicsek eredetileg Kacsicsok voltak és e szerint a Svacsics nemzetség csak későbbi alága a Kacsicsok hatalmas nemzetségének.
Oklevéltani apróságok czimen Bártfai Szabó László tagtársunk a káptalanok hiteleshelyi müködésére és a királyi kanczellária eljárására nézve érdekes két esetet mutat be. Az első a váczi káptalannak egy 1438 deczember 8-iki oklevelén olvasható egykoru feljegyzés, melyből kitünik, hogy a mondott évben a váczi káptalanban az oklevelekért járó taksa még nem volt rendezve, mig a második, Mátyás királynak 1461 jul. 13-iki oklevele egy a királyi kanczelláriában az oklevelek kiállitása körül követett szokatlan eljárásról tesz tanubizonyságot.
Kisebb közleményeink sorában Hattyúfy Dezső tagtársunk reflektálva egy folyóiratunk mult évi folyamában megjelent közleményre, az u. n. «birkások»-ról értekezik, kimutatva, hogy e név alatt nem a birkamesterektől vagy a juhpásztoroktól leszármazókat kell értenünk, hanem azon jómódu, vagy gazdag, rendesen német eredetü nemes családokat, melyek a mult századokban a török kiüzése után telepedtek le hazánk dunántuli részén, a kik gazdálkodásukban juh vagy birkatenyésztéssel foglalkozván, innen vették az elnevezést, és a kik lassanként teljesen megmagyarosodván, magyar nemességet szereztek maguknak. E kérdés tanulmányozása különben genealogiai, ethnographiai és kulturhistóriai szempontból is érdemes feladat volna.
Nagy Géza ig. vál. tagnak folyóiratunk mult évi folyamában tanulmánya a magyar királyok cziméről a XI. században két rövid közleményben keltett viszhangot a Turul idei évfolyamában. Šufflay Milán czikkében polemizálva Nagy Géza czikkével Melich János azon felfogása mellett foglalt állást, hogy Szent István czime csak Pannoniorum rex volt, ellenben Erdélyi László a Gizella királyné által János pápának küldött misemondó ruha feliratára utalva Szent István czimét Ungrorum rex-ben véli megállapithatónak. Kiterjeszkedik továbbá még e czikkében Nagy Géza egy megjegyzésének kapcsán a Névtelen jegyző kérdésére is, elejtendőnek vélvén Sebestyén Gyula nézetét, mely a Névtelent Adrián prépostban véli megtalálni, ép úgy nem tartja elfogadhatónak a Predictus magister olvasást, hanem a Névtelent a P. betüvel kezdődő kanczelláriai nevek között véli keresendőnek.
A mi végül folyóiratunk szakirodalmi rovatát illeti, a mennyire a rendelkezésre álló hely engedte, igyekeztünk a hazai fontosabb genealogiai és heraldikai müvekkel tagtársainkat megismertetni. Ismertetéseket közöltünk Kubinyi Miklósnak a Kubinyi család történetét tárgyaló munkája II. kötetéről, a gróf Apponyi család oklevéltára I. kötetéről. Csizmadia Jánosnak a Bartakovich, Justh, Rudnay és Rudnyánszky családokat tárgyaló munkájáról, a Nemestóthi Szabó család leszármazási táblájáról, Kempelen Bélának Nemesség czimü kézi könyvéről és röviden megemlékeztünk Reviczky Bertalannak Egy főbenjáró per Nyitra vármegyében cz. értekezéséről és Sárközy Imre tagtársunknak a Nádasdi Sárközy család czimü, annak idején folyóiratunkban és most könyvalakban is megjelent munkájáról. A külföldi irodalom termékei közül ismertettük az Adler cs. kir. heraldikai társulat 1906. és 1907. évkönyveit, melyekben számos magyar tárgyu vonatkozásokat találtatunk, továbbá Béthencourt spanyol genealogiai és heraldikai munkájának ujabb köteteit és Sommer Robert Familienforschung und Vererbungslehre czimü tanulmányát. Sajnálattal kell azonban itt megjegyeznünk, hogy a Szakirodalom rovatánál rendelkezésünkre álló hely szűk volta nem engedi meg, hogy főleg a külföldi irodalomnak évről-évre növekvő termelését behatóbban ismertethessük.
Ime tisztelt nagygyülés a lefolyt esztendőben kifejtett tudományos müködésünk beszámolója. A mélyen tisztelt nagygyülés van hivatva itéletet mondani arról, vajjon mult évi müködésünkkel is eleget tettünk-e azon feladatnak, mely alapszabályilag reánk háramlik, a magyar történelem társtudományainak müvelését folytatni és terjeszteni. Azt hiszük, hogy régi családtörténetünk, heraldikai és sphragistikatudományunk nem egy homályos pontját sikerült az elmult esztendőben kifejtett müködésünkkel tisztázni vagy legalább a megoldáshoz közel hozni.
* * *
Áttérve már most társaságunk belső életének mozzanataira az elmult esztendőben, mindenekelőtt jelenthetem, hogy rendes igazgató választmányi üléseinken az alapszabályilag és ügyrendileg megállapított módon intéztük el folyóügyeinket és e rendes ig. vál. üléseinken nem fordult elő semmi nevezetesebb mozzanat, melyről e helyt külön meg kellene 44emlékeznem. Külön ig. vál. ülés tárgyalta ellenben a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv Nemes Családok II. kötete kiadásának ügyét. A mult évi titkári jelentés hangsulyozta, hogy a társaság pénzügyi egyensulyának megzavarása nélkül a Nemes Családok ujabb kiadására nem gondolhatunk. A folyó év folyamán több izben tartatott tanácskozás a Nemzetségi Zsebkönyv szerkesztőivel a II. kötet kiadása ügyében és örömmel jelenthetjük, hogy a junius hó 20-án tartott rendkivüli igazgató választmányi ülésen tárgyalván a szerkesztők részéről a kötet kiadása tárgyában tett beadványt, sikerült egy oly megoldást találni, a mely egyrészt a II. kötet megjelentetésére módot nyujt, másrészt társaságunk anyagi érdekeit is tekintetbe veszi. Minthogy a II. kötetre a munkálatok már javarészt be vannak fejezve, remélnünk lehet hogy a jövő 1908. év folyamán társaságunk ez ujabb kiadványa napvilágot látand.
A mi a társaságunk tagjai sorában beállott változásokat illeti, mindenekelőtt a kegyelet adóját kell lerónunk e helyt is Kőváry László ig. választmányi tagtársunk emlékének, a ki magas életkorban, munkában eltöltött tiszteletreméltó és eredménydús élete után egy jobb hazába költözött. Vele ismét egyike dőlt ki azoknak, a kik ott állottak társaságunk bölcsőjénél, és alakulása óta helyet foglaltak igazgató választmányunkban. Igazgató választmányunk megfelelő módon rótta le a kegyelet adóját elhunyt tagtársunk iránt, kinek emlékét mindenkor kegyelettel fogjuk őrizni.
Alapitó tagjaink száma elmult nagygyülésünk óta kettővel növekedett és pedig egy 200 koronás és egy 400 koronás alapitó taggal. Pártoló tagjaink száma hárommal, évdijas tagjaink száma 11-el gyarapodott. Ellenben halálozás, kilépés és törlés utján elvesztettünk egy 400 koronás, egy 200 koronás alapitó tagot, 11 pártoló és 32 évdijas tagot, úgy hogy jelenleg társaságunk 104 pártoló és 306 évdijas tagot, azonkivül élő alapitó tagokban 2 ezer koronás, 22 négyszáz koronás és 23 kétszáz koronás tagot számlál, összes élő tagjaink száma tehát 456, az elhunyt alapitó tagokat is beleszámitva pedig tagjaink összes száma a jelen év végével 488.
Társaságunk pénzügyi helyzetéről társaságunk pénztárnoka fog a mélyen tisztelt nagygyülésnek beszámolni, itt csak azt a körülményt kell felemlitenünk, hogy az igazgató választmány a régebb idő óta künn lévő tagdijhátralékokból behajthatatlanoknak bizonyultakat törölte, hogy ily módon a társaság költségvetéséből ezen évek óta fennálló, de soha nem realisálható követelés kiküszöböltessék. Ez az oka annak is, hogy tagjaink számában az előző évhez képest nagyobb csökkenés mutatkozik.
Mélyen tisztelt Nagygyülés! Midőn huszonöt esztendővel ezelőtt társaságunk megalakult, komoly aggodalmak töltötték el azon férfiak kebelét, kik társaságunknak keresztelőjére összegyültek, aggodalmak vajjon életképes lesz-e társaságunk, vajjon képes lesz-e megfelelni azoknak a feladatoknak, melyek megoldását czélul tüzte ki magának. A mult megmutatta, hogy ez aggodalmak alaptalanok voltak, társaságunk huszonöt éves multja fényesen igazolta életképességünket, kiadványainknak sorozatai, tudományos munkálkodásunk gyümölcseit rejtik magukban. S midőn most a huszonötödik évtől elbucsuzva visszapillantunk az elmult évek küzdelmeire, fáradozásaira és eredményeire, a multakból meritett reménynyel, bizalommal és lelkesedéssel kezdjük meg az új negyedszázadban munkánkat, a hazai tudomány és kultura szolgálatában.
Kérem a mélyen tisztelt nagygyülést, hogy jelentésemet tudomásul venni méltóztassék.
Budapest, 1907. évi deczember hó 14-én.
Dr. Áldásy Antal
jegyző.
jegyző.
0 Heraldikai és Genealogiai Társaság igazgató-választmánya f. évi február hó 27-én tartotta Fejérpataky László másodelnök elnöklete alatt ez évi első ülését, melyen jelen voltak: Barabás Samu, id. Bánó József, Borovszky Samu, id. Dániel Gábor, Dőry Ferencz, Emich Gusztáv, Kollányi Ferencz, Makay Dezső, Ortvay Tivadar, ifj. Reiszig Ede, Soós Elemér, Széll Farkas, id. Szinnyei József, Tagányi Károly, Thaly Kálmán, Varjú Elemér, Zsilinszky Mihály vál. tagok, Tóth Árpád pénztárnok és Áldásy Antal jegyző.
Elnök az ülést megnyitva, Áldásy Antal jegyző felolvasta Vértesy Jenő vendégnek: «Arany János heraldikája» czimü értekezését, mely a Turulban fog megjelenni.
A folyó ügyek előtt elnök mély megilletődéssel jelentette, hogy a társaság levelező tagja, a hazai genealogiai irók nestora, Feöldi Doby Antal f. évi január hó 24-én életének 82. évében elhunyt. A megboldogult a társaságnak alapitásától fogva évdijas és 1884-től kezdve levelező tagja volt, ki folyóiratunkat figyelemreméltó heraldikai és genealogiai tartalmu dolgozataival több izben felkereste. Jelentette, hogy a halálhir vétele után az elnökség távirati uton fejezte ki a társaság részvétét a gyászoló családnak és fölkérte Dudás Gyulát, a társaság levelező tagját, hogy az elhunytat ravatalánál a társaság nevében gyászbeszéd keretében bucsuztassa el, mely kérésnek Dudás Gyula úr eleget is tett.
45Az igazgató-választmány mély megilletődéssel vette tudomásul régi buzgó tagjának elhalálozását, és részvétének az ülés jegyzőkönyvében is kifejezést ad.
Uj tagokul jelentkeztek és pedig alapitó-tagokul 1000 koronával gróf Andrássy Dénes, Krasznahorkaváralja, 200 koronával báró Radvánszky Kálmán, Sajókaza. Évdijas tagokul: Feöldi Doby István, m. kir. sóhivatali ellenőr, Rózsahegy, aj. a jegyző, Jeszenszky Lajos cs. és kir. konzul, Csejthe, aj. Dőry Ferencz, dr. Várady Ernő kir. közjegyző, Ujvidék, aj. a jegyző, dr. Wass Miklós tanár, Kaposvár, aj. Varjú Elemér, kik a társaság tagjaiul megválasztatnak.
A pénztárnok kimutatása az 1907. év számadásairól a költségelőirányzat és a tényleges eredmény összehasonlitásával a következőkben terjesztetett elő:
