Monumenta historica nobilis communitatis Turopole olim «Camus Zagrabiensis» dictae. Collegit et sumptibus eiusdem communitatis ed…
Monumenta historica nobilis communitatis Turopole olim «Camus Zagrabiensis» dictae. Collegit et sumptibus eiusdem communitatis edidit Emilius Laszowski.
II. kötet 1467–1526. Zágráb 1905. XXXIV., 624 l. 80.
A folyóiratunk 23. kötetében ismertetett vállalkozásnak előttünk fekvő második kötete, az 1526. évig terjed. A 11 hónapos időköz, mely az első kötet megjelenését elválasztja a másodiktól, legjobb bizonyitványa a kiadó lelkiismeretének, mert mutatja, hogy a türelmes szerkesztő hiven a legfontosabb methodikai elvhez, csak akkor fogott a kiadáshoz, mikor már az egész kiadandó anyag ismeretes volt előtte.
Ezen kötet tulajdonképen a második (az első: Tkalčićé) nagyobb horvát publicatió, mely egységes anyagot nyujt abból a korból a horvát vidékek állapotainak megvilágitására s azért kiváló értéke van úgy a kultur- és jogtörténetiróra, mint a genealogusra és a történelmi földrajzzal foglalkozóra.
Nem mulaszthatjuk el, hogy külön emlitést ne tegyünk arról az érdekes archaizmusról, mely ezen kötet révén nyilvánul az akkori szlavon lakosok életében. Még a 15. század folyamán, mikor a magyar anyaterületen már nyoma veszett a nemzetségeknek, a Száván tul e tekintetben még minden a régiben volt. Sürün emlittetnek a generatiók, sőt a pörirati formulák, főleg pedig a pörfolyamat arra vall, hogy e területen még az ujkor kezdetén a nemzetségek szervezete keveset veszitett középkori fontosságából (160. l. 1561-iki jegyzet: ... ceterorumque fratrum carnalium, patruelium atque generationalium et condivisionalium ipsorum, generationis scilicet Jarebichi). S ha hozzávesszük a déli szláv, valamint a máig is fennálló észak-albán törzsjogot (v. ö. Thallóczy, Blagay-cs. oklevéltára LIX – LXV. ll.), mondhatjuk, hogy a nemzetségi szervezet életképessége direkt arányban áll a szláv népek mennél délibb földrajzi helyzetével, azaz a magyar anyaföldtől, vagy jobban mondva az átalakitó erővel biró magyar országos jog hatásától való távolsággal. Hasonlóan érdekelni fogja a genealogust, hogy ezen kötet egyik pöriratában használtatik a szó genealogia, (1513. 307. l. procurator predicte domine Sophie actricis prescripte genealogie in nullo repugnante [!], v. ö. Bartal, Szótár 292).
De a kötet nem szükölködik a politikailag fontos adatokban sem, mert néhány oklevél (17., 133., 144. sz.) uj világitásba helyezi Mátyás király és a horvát főurak viszonyát, főleg pedig megváltoztatja némi vonását azon képnek, melyet Teleki (Hunyadiak kora V.) az erőszakos Laki Tuz János, szlavon bánról és Medve, Lukavecz meg Rakolnok uráról rajzolt.
A főlevéltárak, melyekből a szerző anyagát meritette, ugyanazok mint az első kötetnél: a magyar kir. országos, a horvát országos és a zágrábi akadémiai levéltárak. A magánlevéltárak szereplése a korral aránylag mindinkább fejlődik úgy, hogy ebben a kötetben az összes főbb turopoljei nemes családok (Arbanas, Cerovski, Cigetić, Josipović, Lučić, Sedmak stb.) levéltárai is képviselve vannak.
A kötetet rendkívüli bő (545–624. ll.) és lelkiismeretes név- és tárgymutató zárja be.
Dr. Sufflay Milán.
