A MÚZEUMI LEVÉLTÁR CÍMERES LEVELEINEK ÚJABB GYARAPODÁSA.
A MÚZEUMI LEVÉLTÁR CÍMERES LEVELEINEK ÚJABB GYARAPODÁSA.
A múzeumi levéltár fejlődését az utolsó félszázad alatt egy örvendetes és egy aggasztó jelenség kísérte végig. A levéltári anyag rohamos és nagyarányú örvendetes gyarapodása párhuzamosan és elválaszthatatlanul haladt a levéltári osztály folyton szaporodó feladataihoz nélkülözhetetlen munkaenergia állandó, sőt fokozatosan növekedő elégtelenségével. A szükséges anyagi eszközök és kellő munkaerő teljes hiánya okozta azt, hogy a múzeumi levéltári anyag nem részesülhetett az ezelőtt 50 évvel felállított eredeti koncepció és programmszerinti minuciózus rendezésben. E koncepciónak megfelelően nemcsak a kor színvonalán álló tudományos feldolgozást nyert volna a levéltári osztály gazdag és kiváló jelentőségű anyaga, hanem egyben nyomtatásban is napvilágot látó sorozatos, részletes és pontos leíró katalógusok tették volna azt könnyen hozzáférhetővé és használhatóvá a nemzeti, kulturális és tudományos célok érdekében. A mostoha körülmények azonban megakadályozván e kívánatos programm keresztülvitelét, alig maradt a múzeumi levéltárnak egyetlenegy, az egész levéltári anyaghoz képest a darabszám szempontjából különben abszolut törpe csoportja, amelynek az a kettős szerencse jutott osztályrészül, hogy egyrészt teljes tudományos feldolgozásban részesült éppen a ma élő legkiválóbb heraldikusunk buzgalmából és hogy továbbá részben nyomtatott leíró katalógusok által is ismertté vált a tudományos világban. E külön csoport a társaságunkat és folyóiratunkat is közelebbről érdeklő címeres levelek gyüjteménye. A múzeumi levéltár címeres leveleiről az első leíró katalógus dr. Áldásy Antal tollából 1904-ben jelent meg. Teljes 19 évnyi időköz elteltével 29tudott csak napvilágot látni a második kötet első füzete. Nem a szerző szorgalmán és ritka önzetlenségén múlt e második kötet oly késedelmes megjelenése, hanem az anyagi nehézségek kiküszöbölhetetlensége éreztette itt is káros hatását. Hiszen a lankadatlan szorgalmú szerző a Széchenyi Könyvtár kötelékéből való elválása után is önként vállalta magára az eredeti programm megvalósítását és ennek alapján nemcsak a levéltári osztály, hanem a kézirattári osztály terjedelmes anyagát is átkutatta oly szempontból, hogy mily armális szövegek őriztetnek a M. N. Múzeumban. Fáradságos és igen nagy hálára kötelező ezirányú munkásságának eredményeképpen 1917. évben öt kötetre terjedő, sajtókészen álló kéziratot nyujtott be a múzeumi igazgatósághoz. Ezek azonban az azóta összeállított pótlásokkal együtt, eltekintve az 1923-ban kiadott jelzett füzetnek e kéziratokból merített kisterjedelmű tartalmától, még mindig várják a rendeltetésüknek megfelelő intézkedéseket, de sajnos, teljes bizonytalanságban a levéltári osztály fájdalmára és a tudomány nagy kárára.
E szomorú jelenségek magyarázzák meg azt, miért volt kénytelen folyóiratunk időről-időre megemlékezni a múzeumi levéltár címeres emlékeinek gyarapodásáról és az újonnan beérkezett címeres leveleket röviden felsorolni. Az első ily természetű közlemény 1908-ban jelent meg a Turulban, ezt követték az 1909-iki, 1912-iki és 1914-iki közlemények. E szerény ismertetések képet nyujtanak arról, hogy mily címeres levelekkel gyarapodott a múzeumi levéltár 1908-tól 1914. év végéig. Folyóiratunk nem adott azonban olvasói számára hasonló ismertetést a múzeumi címeres levelek gyarapodásáról az első leíró katalógus megjelenési éve (1904) és az 1908. év közötti időszakra vonatkozólag, valamint az utolsó 12 és fél esztendőre nézve. Ez utóbbi időszak nagy idő és igen nagy és szomorú jelentőségű események korszaka. Ez alatt az idő alatt a múzeumi levéltár is igen sok viszontagságon ment keresztül, fájdalmas és eddig gyógyíthatatlannak bizonyult sebeket ejtettek rajta. Sorban elvesztette régi kipróbált munkaerőit, a nélkül, hogy a szükséges succrescentiáról gondoskodtak volna. Óriási módon felhalmozódott feladatainak teljesíthetéséhez teljesen hiányoznak a megfelelő anyagi eszközök, munkaenergia és egyéb elengedhetetlen feltételek. Innen van pl. az is, hogy még a címeresleveleknek ezen különben eddig a legpontosabban nyilvántartott és katalogizált kis csoportjánál sem lehetett a jelzett időszak alatt abszolut tökéletességgel összeállítani a teljes szaporodást. E sűrű és homályos ködben ez az időszak azonban örvendetes jelenségekkel is szolgálhat, melyek e végtelen nehéz és kétségbeesett zavaros időkkel mindenképpen dacolni tudnak. Ezek közé tartozik pl. a múzeumi levéltár anyagának meg nem szűnő nagyarányú gyarapodása. E jelenséget tükröztetik vissza a címeres levelek gyüjteményénél észlelhető ezirányú tapasztalatok is. Ezen időszak alatt a múzeumi levéltár 204 db címeres levéllel gyarapodott: 181 db magyarral és 23 db külföldivel. Ezekből 19 db a mohácsi vész előtti korszakra vonatkozik. E 19 középkori db közül 7 db eredeti, 3 db fénykép, a többi pedig másolat és nagyobbik részük eddig is ismert volt az irodalomban. Az ismeretlenek a Lorberer család részére és a Zaly, Kerekthowi és Inakodi családok részére és a Zalay, Kerekthowi és Inakodi családok részére kiadott címeres levelek kivételével a címeres levelek katalógusa II. kötete révén váltak ismeretesekké, hol egyik-másiknak a jelentősége külön is ki van emelve. A 7 db eredeti a Kölkedy, Lorberer, Zenthei, Mérey, Pryber, Földesy és Bicskey családok részére adományoztatott. Ezek közül a Zenthei armális az utolsó években Figdor Albert ajándékából került a múzeumba. Ugyancsak újabban, 1923. év elején a Szalay Ágoston-féle gyűjteménnyel együtt lett a Múzeum tulajdona egy oly címereslevél eredetije, amelyet eddig csak másolatból ismertünk: az 1476 VI. 11-én Pryber Benedek, a budai vár provisora részére adományozott címeres levél. E címereslevelet Schönherr Gyula ismertette a Turul 1894. évfolyamában (75–77. ll.). Az ismertetés Paur Iván által készített másolatról történt és fő megállapítása az, hogy Paur óriási goromba hibát követett el, amikor a címerszerző nevét Pyber helyett Pryber-nek írta és ezáltal a legnagyobb félreértésekre adott alkalmat. Ezen állítását Schönherr nem az eredeti oklevéllel való összevetés alapján tartja fenn, hanem a budai vár provisorának egy sajátkezű, 1477-ből kelt eredeti oklevele alapján. A Schönherr által felhozott érvek helytállóknak látszanak arra nézve, hogy a budai vár provisorát Pybernek és nem prybernek hívták,* de viszont semmivel sem bizonyították azt az állítást, hogy Paur sajnálatosan tévesen másolta volna le a szóbanforgó címeres levelet. A most előkerült eredeti címeres levél Paur Iván lelkiismeretességének és pontosságának teljes elégtételt szolgáltat: az eredeti címeres levélben a címerszerző neve kétszer fordul elő és mind a kétszer világosan Prybernek és nem Pybernek van írva. Sőt az oklevél hátán is közel egykorú írással ez olvasható: «littere nobilitationis priber». Tehát ha nem akarjuk feltételezni, hogy a címerszerző maga is esetleg ingadozóan használta a Pryber és Pyber nevet és elfogadjuk különben Schönherr érvelésének lényegét, akkor azzal az érdekes esettel állunk szemben, 30hogy egy eredeti címeres levélben az oklevélscriptor következetesen tévesen írta volna le a címerszerző nevét és semmi törekvést sem látunk ennek jóvátételére, kiigazítására sem az oklevélscriptor, sem a címerszerző részéről. Pedig éppen a címeres levelek szolgáltatnak annyi példát arra, hogy a címerszerző neve javítva vagy hamisítva van sokszor. Az újkori címeres levelekből is érdekes és figyelemreméltó tanulságokat vonhatunk le úgy heraldikai, mint egyéb szempontokból. Erre példát mutathat a folyóiratunk jelen számában ismertetett Leveldi Kozma-féle armális. De szerény bevezető sorainknak nem céljuk ezen anyag részletes boncolgatásába bocsátkozni. Ez sokkal aktuálisabb feladata lesz a leíró katalógusok következő köteteinek. Bevezető sorainkat nem is tudjuk egyébbel befejezni, mint azon természetes kívánságunk hangoztatásával: vajha minél előbb napvilágot láthatna az öt kötetre rúgó, sajtókészen álló Áldásy Antal-féle kézirat.
Dr. Ányos Lajos kedves kollegám volt szíves figyelmeztetni arra, hogy az Országos Levéltár is őriz egy 1478-ból való, Pyber Benedekre vonatkozó oklevelet. («Nobilis viri Benedecti Pyber provisoris curie castri Budensis». M. O. D. L. 18062.).
Ezek után hadd következzék az 1915. I. 1-től 1927. év közepéig terjedő időszakban szerzett címeres leveleink felsorolása.
