Dr. Nyárády Mihály: Kék község történelmi földrajza. A Bessenyei-Társaság kiadványai, 5. szám. Nyiregyháza, 1941. 74 lap + 1 térkép.
A szerzőnek ez a dolgozata a Szabolcs vármegye északi részében fekvő Kék község monografiáját tárgyaló nagyobb munkájának csak egyes kiszakitott részleteit tartalmazza. E község neve kialakulásának és jelentésének megmagyarázása után részletesen leírja geográfiai fekvését és a talaj geológiai szerkezetét. Ezek előrebocsátása után és ezek alapján magyarázza meg a községben a történelem folyamán előforduló helyelnevezések (utcák, utcarészek, dülők, szőlők, mezők, szárazszigetek, szigetkaszálók, lápok, források, erek, vízfolyások, kátyúk, tavak stb.) jelentésének kialakulását és értelmét. Látjuk a földrajzi adottság hatását az egyes elnevezések kialakulására. Ez foglalja el dolgozatának nagyobbik részét. A község területe az ott talált régiségleletekből megállapíthatólag már a honfoglalás előtti időkben is lakott hely volt. Korábbi településformáit nem ismerjük, mert a község háromszor teljesen leégett. Jobbágyülésű hely volt és így nem voltak nemesi kúriái. Érdekes az 1941-ben már 2012 lelket számláló község porta-számainak a változása, ingadozása és ezzel kapcsolatban a lélekszámnak ehhez való viszonya. Dolgozata végén jegyzékbe foglalja a község régi földesurait, úrbéres birtokosait, a tagosítás utáni birtokállapotokat és birtokosokat és végül a község bíráit.
Bottló Béla.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.