VISEGRÁD.

Full text search

VISEGRÁD. Visegradum, Plintenburg. Hajdani híres királyi fő Vár, és most Mezőváros Pilis Vármegyében. Fekszik a’ Duna’ partyán, Marossal által-ellenben, Váczhoz 1 1/2 mértföldnyire; régenten Magas Várnak is neveztetett. Régi fényes, és pompás épűleteinek mivóltát lásd Oláh Miklósnál; mellyhez hasonlót nehezen lehetett az időben látni; – viszontagságait pedig, és maradványának képét Bél Mátyásnál; méltán fájlalta romlását Timon e’ szavaival: Inspice natales Vicegradi, & funera; dices: Destruxisse homines, sed posuisse Deos. – Fogháza vala Salamon Királynak mint egy másfél esztendeig, míg Khárisnak jövendőlésére szabadon el nem eresztetett. Nevezetesedett Károly alatt, a’ ki által épűletei királyi módon elkészíttettek. 1310-dikben a’ Sz. Koronának ide lett helyheztetésével híresíttetett, ’s az említett Királynak háromszori házassági pompájával. Siralmassá tette vígságát Szák, ki a’ Királyi Házat véletlenűl akará kiölni; de vakmerősége torkára forrott, és érette példásan meg is bűntettetett. Annakutánna ismét újra elevenedett, ’s nevezetes Királyok, és Hertzegek tisztelték meg jelenlétekkel. Innen zálogosítá-el azután Erzsébet Királyné a’ Szent Koronát, mellynek elég el szomorító következései lettek. Zsigmond Király alatt allyasodott fénye Visegrádnak; felemelkedett ellenben Korvinus Mátyás alatt, a’ ki azt példa nélkűl való királyi drágaságokkal felékesítette, a’ mint Oláh Miklós előadta vala, ’s méltán neveztetett földi Paraditsomnak. Néhány hónapig Vitéz János Érseknek is őrháza vala. Régi nevezetes, Mátyás Királytól nyertt szabadságai e’ Városnak, károsak 640lévén más Városokra nézve, az Ország-Gyűlésén ismét viszsza vétettek. Viszontagságait Bél Mátyás elég bőven elő adta. Most tsekély e’ Mezőváros a’ hajdani nagy hírű Vára alatt; határja hegyes, 2 nyomásbéli, gyümöltsöt leginkább terem, bort középszerűen, hegyekből, és sűrű erdőkből áll; piatza Pesten, és Budán; vagynak timsó bányái, révje a’ Dunán, és patak malmai.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi