Ady Endre: Megint nagy vizekre
Megint nagy vizekre
Kedves, jó Földesi Gyulámnak,
az Ady-versek poéta-adminisztrátorának
az Ady-versek poéta-adminisztrátorának
Be szikkadt szájjal mosolygok megint,
Száraz bölcseség vén aszálya bennem:
El kell már megint nagy vizekre mennem.
Száraz bölcseség vén aszálya bennem:
El kell már megint nagy vizekre mennem.
Hajh, nagy vizek és sírós örömök
Örök felhőző, szent párás tájéka,
Vársz-e reám még kisértettel néha?
Örök felhőző, szent párás tájéka,
Vársz-e reám még kisértettel néha?
Visz-e csónakom, a szenvedni-vágy,
Olvadó és bús üdvösségü ködben
S villámos zápor zuhog-e köröttem?
Olvadó és bús üdvösségü ködben
S villámos zápor zuhog-e köröttem?
S piros csónakkal indulok megint,
Szivem a lapát az evező rúdján,
Félelem nélkül félős bajok útján.
Szivem a lapát az evező rúdján,
Félelem nélkül félős bajok útján.
Dacos, jaj-záró ajkat akarok,
Szivet, mely örvényt paskol újra bátran
S mindig több veszélyt, mint amennyit vártam.
Szivet, mely örvényt paskol újra bátran
S mindig több veszélyt, mint amennyit vártam.
Piros a csónak, bátor a lapát
S ha aggul, gyöngül egykori hajósa,
Tengeren pusztul, mintha ifju volna.
S ha aggul, gyöngül egykori hajósa,
Tengeren pusztul, mintha ifju volna.
