Ady Endre: Sulamit

Full text search

Sulamit
 
Ennek a szép, zsidó leánynak
Történetéről szól a dal,
Melyet Budán, Pesten, vidéken
Egyként kisér a diadal.
Mondják, mesés szép a zenéje,
De a szöveg is érdekes -
Csak a szerzőjét nem ismerjük,
Hogy ki a dicső énekes?...
 
Jelentkeztek ugyan kilencen,
Hiteles szerző mindahány,
Majd elveszett kilenc bába közt
Sulamit, ez a szép leány.
Perelnek is a dicsőségért,
Kilenc közt ki a legnagyobb -
S amíg kilencen veszekedtek,
Sulamit új szerzőt kapott!
 
Ma vettünk hírt az új szerzőről
S ez a hír roppant meglepett.
 
SULAMIT. A debreceni színházban nagyban folynak a próbák
a Kisfaludy és Magyar Színház érdekes újdonságából: »Sulamit« operából.
A darab Komjáthy János színigazgató előnyös átdolgozásában
fog Debrecenben színre kerülni.
 
Sulamit a maga fényéből
Még Debrecenre is vetett.
Egy direktor, kit folyton üldöz
Sok helyi szerző, rossz darab -
Fogja magát s szerzőnek csap föl -
Íme, az ember hogy halad!
 
Direktor úr, kilenc szerzőnek
Riválisa, üdvözlöm Önt!
Kivánom, hogy szerző mivolta
Borítson Önre fényözönt.
De aztán önmagát okolja,
Ha tettét követendi gyász,
Régen várt a példaadásra
Vagy húsz helybeli zugirász.
 
ÚJ DARABOK. Mint értesültünk, Komjáthy direktorhoz
több helyi szerző nyújtotta be darabját. A helyi darabok közt van
eddig: 19 dráma, 25 népszínmű, 7 operett, 2 regényes héber s 5 másfajtájú
opera.
 
Így fog szólni legújabb hírünk...
Hát, direktor úr, tudja, mit?...
Sok keservet, bánatot fog még
Okozni Önnek Sulamit!...

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi