Amade László: XVI. ÁTKOZOTT SZERELEM...
Átkozott szerelem,
Nincs benned kegyelem,
Mért vagy isten?
Engem hóditottál,
Végtére megcsaltál,
Oh kegyetlen!
Mi hasznom mézedben,
Elrejtett mérgedben,
Ámitó,
És gyújtó,
Hóditó
S tóditó
Szivek kinzó.
Miképp késérgettél,
Szépen édesgettél,
Tudom, tudod;
Mint madárt az lépre,
Megfogtál vessződre,
Nem tagadod;
Érzem kinjaidat
Most, csalárdságidat,
Átkozott,
Mit hozott
Titkossan
Gyilkossan
Hiv szivemre.
Akkor azt gondolta,
Szivem megárúlta
Praktikával,
Hogy legyek praedája,
Amornak példája
Ravaszsággal;
De akadt társára,
Rabjának mássára,
Egy szívnek
Illy hívnek
Nagy annak
Az ára:
Vesd próbára.
Dalila Sámsonra,
Te pedig N. N. rabodra
Most akadtál;
Engemet tőrödben
Megcsaltál, szivemben,
Meg is fogtál;
De nincs hatalmadban,
Az én hatalmomban:
Bár vérem
Én bérem,
Nem félek,
Mert élek
Hiv voltomban.
Én rólam tanúljon,
Mást mikép árúljon,
Bár isten légyen;
Isten az Cupidó,
De hamis, mint zsidó,
Nincs mit tégyen.
Boldog légyen vétkem,
Hogy megcsalt ez egyben
Nem másszor,
Utólszor,
Nem többször,
Csak egyszer
Vólt szivemben.