Arany János: TÁJKÉP
TÁJKÉP
Füzes * Tiszaparttól Biharig egy róna,
Mintha sebes árvíz meggyalulta volna;
S ha Belényes ormán fölkel a nap reggel:
Végignézhet rajta, még álmos szemekkel.
Mintha sebes árvíz meggyalulta volna;
S ha Belényes ormán fölkel a nap reggel:
Végignézhet rajta, még álmos szemekkel.
Volt 48 előtt. A. J.
Nincs azon hegy és völgy; itt-ott egy fa törzse,
Távol rengetegek szétszórt előörse;
Vagy kerek erdőcske messzi láthatáron,
Mely alá kiönt még a dél vize nyáron.
Távol rengetegek szétszórt előörse;
Vagy kerek erdőcske messzi láthatáron,
Mely alá kiönt még a dél vize nyáron.
Nincs halom a téren, vagy csak eltévedve,
Mintha olykor a föld buborékot vetne;
Azt is emberi kéz ásta-véste, látszik,
Hogy alá temesse egyikét a másik.
Mintha olykor a föld buborékot vetne;
Azt is emberi kéz ásta-véste, látszik,
Hogy alá temesse egyikét a másik.
Hova lőn hajléka? várműve? temploma...?
Csak temetőjének maradt reánk nyoma.
Hol vigadt? hol küzdött? imádta Istenét...?
Csak sírhalma látszik, mely őrzi tetemét.
Csak temetőjének maradt reánk nyoma.
Hol vigadt? hol küzdött? imádta Istenét...?
Csak sírhalma látszik, mely őrzi tetemét.
Szántogat a gazda, síró füttye hallik,
Barázdája a domb oldalán felhajlik,
Csak, hová tinói már nehezen másznak,
Tetejét hagyá meg a botos juhásznak.
Barázdája a domb oldalán felhajlik,
Csak, hová tinói már nehezen másznak,
Tetejét hagyá meg a botos juhásznak.
Ugaron a bojtár legelteti nyáját,
S dombtetőn ríkatja gyenge furulyáját,
Maga pedig hozzá keservesen mormol:
Nem tudja, mi leli odafent az ormon.
S dombtetőn ríkatja gyenge furulyáját,
Maga pedig hozzá keservesen mormol:
Nem tudja, mi leli odafent az ormon.
Nem tudja, hogy a hely, hová lábát teszi,
Hány derék vitéznek csontjait fedezi;
Nem tudja, hogy emlék minden legkisebb hely:
Hogy a Haza teste mindenütt egy sebhely...
Hány derék vitéznek csontjait fedezi;
Nem tudja, hogy emlék minden legkisebb hely:
Hogy a Haza teste mindenütt egy sebhely...
Nyugodj, vén dalia! becsülettel nyugszol. -
Én pedig kijártam, és én ültem sokszor
A kis domb süvegjén, ott az ér-oldalon,
Melynek neve ma is, mint régen, Testhalom.
Én pedig kijártam, és én ültem sokszor
A kis domb süvegjén, ott az ér-oldalon,
Melynek neve ma is, mint régen, Testhalom.
Oda járt ki hozzám a beszédes Monda,
Mellyel már bölcsőmet ringatá Szalonta;
Méltó-e hogy a lant elzöngje? Miért nem...?
Alacsony az ember, de magas az érdem.
Mellyel már bölcsőmet ringatá Szalonta;
Méltó-e hogy a lant elzöngje? Miért nem...?
Alacsony az ember, de magas az érdem.
Nem csak az, kit a hír untalan emleget,
Hajta végre dicső bajnoki tetteket:
Sok tudott honáért élni halni ollyan,
Ki felejtve nyugszik egy hitvány zugolyban.
Hajta végre dicső bajnoki tetteket:
Sok tudott honáért élni halni ollyan,
Ki felejtve nyugszik egy hitvány zugolyban.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
(1853)
