Arany János: ANYAGOND
ANYAGOND
Johanna után
Beszedem szép gyolcsom a fehérítőrül,
Magam én azt fontam s nyűttem vala tőrül. -
Mikor a mosolygó kék ibolyát szedtem,
Mikor a takácshoz fonalát elvittem:
Kinek ez? nem tudtam előre.
Magam én azt fontam s nyűttem vala tőrül. -
Mikor a mosolygó kék ibolyát szedtem,
Mikor a takácshoz fonalát elvittem:
Kinek ez? nem tudtam előre.
Most már tudom: angyal, itt e szerény lakban,
Angyal jelenik meg, csecsemő alakban,
Gyolcsom neki pólya, takaró, lepel lesz,
Úgy szorítom hévvel dobogó szivemhez,
Szerelemtől megteljesülve.
Angyal jelenik meg, csecsemő alakban,
Gyolcsom neki pólya, takaró, lepel lesz,
Úgy szorítom hévvel dobogó szivemhez,
Szerelemtől megteljesülve.
Oly csendes, oly néma itt benn a jelenség;
Magam magam előtt vagyok immár szentség,
Mert bennem lakozik ama szentek szente:
Egy lény, kit az isten életre teremte;
Magam ővele többre becsűlöm.
Magam magam előtt vagyok immár szentség,
Mert bennem lakozik ama szentek szente:
Egy lény, kit az isten életre teremte;
Magam ővele többre becsűlöm.
Jer hát, puha gyolcsom - ládd mily nagy örömre
Tartottalak eddig, - jer ide, ölemre!
Most szabni akarlak, oly örömest varrlak
Reggel idején már s az esteli fénnyel, -
Munkát egyesítve reménnyel.
Tartottalak eddig, - jer ide, ölemre!
Most szabni akarlak, oly örömest varrlak
Reggel idején már s az esteli fénnyel, -
Munkát egyesítve reménnyel.
(1863 ápr.)
