Arany János: KÓBOR TAMÁS
KÓBOR TAMÁS
Burns: Tam O'Shanter
"Boszorkánnyal, manóval teljes e könyv"
Gawin Duglas
Ha ritkul a vásári tér,
S szomszéd koma szomjan betér
Kocsmába, a hosszú napon,
S hullong a nép ki a kapun:
Míg boldogan serezve űlünk,
Elázunk és rusnyán örűlünk,
Mit bánjuk a mérföldeket,
Mely köztünk s a hon közt terül,
Hol asszonyunk dér-dúrral ül,
Ránc homlokán, mint vész egen,
S ápolja mérgét melegen!
S szomszéd koma szomjan betér
Kocsmába, a hosszú napon,
S hullong a nép ki a kapun:
Míg boldogan serezve űlünk,
Elázunk és rusnyán örűlünk,
Mit bánjuk a mérföldeket,
Mely köztünk s a hon közt terül,
Hol asszonyunk dér-dúrral ül,
Ránc homlokán, mint vész egen,
S ápolja mérgét melegen!
| Szegény Tomin bezzeg betelt |
(A vén Ayrből, melynek nincs párja
Derék legényre, szép leányra.)
Hej Tomi! lett vón' bár eszed
S Katód tanácsát béveszed!
Megmondta százszor, hogy te nagy
Szájhős, iszos, szélházi vagy,
Ki Mindszenttől Farkasnapig
Nincs vásár, hogy ne légy nyakig;
S Katód tanácsát béveszed!
Megmondta százszor, hogy te nagy
Szájhős, iszos, szélházi vagy,
Ki Mindszenttől Farkasnapig
Nincs vásár, hogy ne légy nyakig;
Minden sütés-lisztnek felöntesz
A molnárral, míg ráköszönthetsz;
Lovad ha egy patkót lerúg,
Már a kovács veled berúg;
Templomba indulsz úrnapon
S hétfő is ott ér a csapon.
Megjósolá: elébb-utóbb a
Dögöd' lelik a Doon folyóba'!
Vagy hogy az Allowayi ó
Templomnál elkap a manó!
A molnárral, míg ráköszönthetsz;
Lovad ha egy patkót lerúg,
Már a kovács veled berúg;
Templomba indulsz úrnapon
S hétfő is ott ér a csapon.
Megjósolá: elébb-utóbb a
Dögöd' lelik a Doon folyóba'!
Vagy hogy az Allowayi ó
Templomnál elkap a manó!
| Ah, szende hölgyek! könny csorog |
Hány szép tanács, hány bölcs dolog;
S hosszú tanítás kárbavesz,
Mit férj a nőtül fel se vesz!
| De tartsunk sort: - Tamás tehát |
Kandallónál - jó tűz alatta -
A sör magát dicsőn itatta;
Mellette Csiszlik Jancsi, a
Hű, régi korhely cimbora:
Egymást testvérkint szeretik,
Nyakaltak együtt hetekig!
Dal s zaj között az este mult,
A sör meg, az mindég javult;
A csaplárné enyelg Tamással
Sok titkos édes lábnyomással;
Csiszlik minden vadat elészed:
Röhögte a csaplár a készet; -
Künn zúghat a vész, bőghet is:
Tamás nem vét rá fittyet is.
Nyakaltak együtt hetekig!
Dal s zaj között az este mult,
A sör meg, az mindég javult;
A csaplárné enyelg Tamással
Sok titkos édes lábnyomással;
Csiszlik minden vadat elészed:
Röhögte a csaplár a készet; -
Künn zúghat a vész, bőghet is:
Tamás nem vét rá fittyet is.
| A Gond, hogy ily boldogot lát, |
Mint méhe száll kinccsel rakottan,
Szállt minden perc gyönyörrel ottan;
Úr a király: hanem Tamás
Boldog, dicső, mint senki más!
| De a gyönyör: elnyílott mák, |
Vagy hó, mely a patakba hull,
Percig fehér - aztán sehul!
Vagy tünde csillag: azalatt,
Míg rámutatnál, leszaladt!
Vagy a szivárvány dísze, mely
Zápor között mosódik el. -
Időt ki köt meg?... Itt az óra:
Tamásnak is kell ülni lóra;
A rémes óra eljöve,
Az éj ivének zárköve;
S oly éjszakán lesz indulandó,
Mint még soha bűnös halandó.
| Fútt, fútt a szél, majd megszakadt, |
Gyors fényt el-elnyelt a vak éj,
A dörgés hangja hosszu, mély;
Ily éjszakán - gyermek is érti -
A jó lelket Gonosz kisérti.
| Jó szürke Rózsiját megülve, |
Sáron-vizen Tamás üget,
Fitymál szelet, záport, tüzet;
Majd fogja új kék süvegét;
Majd dúdol egy vén skót regét;
Majd óva néz szét sok helyen,
Hogy "el ne kapják" hirtelen:
Mert Alloway tájához ért,
Hol a bagoly s szellem kisért.
| Immár a gázlón áthaladt, |
Föl, a nyirfák - a szirt megé,
Hol Karcsi részegen nyakát szegé;
El, a rekettye s búzaföld
Mellett, hol a vadász megölt
Kis gyermek hullájára lelt;
Ki, a cserén, - a kútnak át
Hol Mungó anyja felköté magát.
Előtte a Doon árja hömpölyg,
A vész az erdőn zúgva bömbölt,
Sarktól sarkig villám lövelt,
Harsant az ég közelb-közelb:
Hát ím, nyögő fák közt világ van:
Az ó templom áll szinte lángban,
Fény tör ki résen és falon;
Bent tombol a tánc s vigalom.
| Hős Árpanedv, ki lelket adsz! |
Egy rossz hatos csudát tesz nálunk;
Egy korty: s az ördöggel kiállunk! -
Tamásnak is fejébe mászott
A ser: hét ördögtül se fázott.
De Rózsi meghökkent, megállt,
S nagyon uraltatá magát
Kézzel, sarokkal, míg elé
Mozdulni mert, a fény felé.
Juj, Tomi, most! amit te látsz!
Merő bűbáj s boszorka-tánc;
Nem újdon-új cotillon az,
Minőt Párizs divatba hoz,
Hanem kuferces, kopogós,
Mártogatós, leguggolós,
Ugrós szilaj tánc, - s bőrduda:
Ezt fujják talp alá oda.
Ablak-szugolyban legfölül
Maga vén Sátán bácsi ül
Mint nagy, bozontos cirmos eb,
Övé a muzsikás szerep;
Szorít is oly nyers hangot ő,
Hogy reng belé boltív s tető.
Körül, mint szekrény, sok koporsó,
Egy-egy halott mindben, s utolsó
Diszköntöse van rajta még;
Fagyos kezökben gyertya ég,
Melynél Tamás, bátor vitéz,
Ur-asztalán szörnyedve néz:
Egy gyilkost, még bitófa-díszben,
Babát, ki nem volt keresztvízen;
Kötélről most metszett zsiványt,
Szájtátva még, ahogy végsőt zihált;
Öt bárdot, a vérrozsda rajta,
Öt hosszu tőrt, rá vér tapadva;
Ott egy gyerekfojtó zsineg,
Kés, mely apát ölt meg, kinek
Torkát szelé saját fia,
Nyelére száradt ősz haja.
Ott három ügyvédnek a nyelve
Sok rongy-hazugsággal bélelve;
Rohadt papszívek feketén
Bűzlöttek minden szegletén;
S több iszonyúság, förtelem,
Hogy elsorolni vétkelem.
Hogy reng belé boltív s tető.
Körül, mint szekrény, sok koporsó,
Egy-egy halott mindben, s utolsó
Diszköntöse van rajta még;
Fagyos kezökben gyertya ég,
Melynél Tamás, bátor vitéz,
Ur-asztalán szörnyedve néz:
Egy gyilkost, még bitófa-díszben,
Babát, ki nem volt keresztvízen;
Kötélről most metszett zsiványt,
Szájtátva még, ahogy végsőt zihált;
Öt bárdot, a vérrozsda rajta,
Öt hosszu tőrt, rá vér tapadva;
Ott egy gyerekfojtó zsineg,
Kés, mely apát ölt meg, kinek
Torkát szelé saját fia,
Nyelére száradt ősz haja.
Ott három ügyvédnek a nyelve
Sok rongy-hazugsággal bélelve;
Rohadt papszívek feketén
Bűzlöttek minden szegletén;
S több iszonyúság, förtelem,
Hogy elsorolni vétkelem.
| Döbbenve míg bámul s fülel |
A síp jobban-jobban hasítja
A táncos nép ugyan szorítja,
Perdül, cikáz, ölel, forog;
Vén asszony izzad, hogy csorog,
Mind falho' vágja ringye-rongyát,
S egy ingbe járják a bolondját.
| Hej Tomi! vón' csak szép leány |
Az ingök nem vastag hetes,
De hószín gyolcs, tizenhetes:
Ezt a "többsincs" nadrágom is,
Mely egykor volt kék bolyhu plüsh,
Leadnám combomrul, le, csak
Hogy egyszer rám pillantsanak!
| De ennyi görhes vén banya |
Ugrálva botján szanaszerte;
A gyomrod hogy' föl nem keverte!
| De Tomi tudta, mit, hogy? ám: |
Kit most avattak bé a karba,
(Utóbb ismerte Carrick partja:
Mert sok baromfélét leölt,
Sok jó dereglyét összetört,
Sok kárt tőn árpa-, rozsvetésben;
Élt tőle a táj rettegésben)
Az inge finom lenfonálból,
Melyet visel még lánykorából,
S bár hossza sértőleg hiányos,
De, mert különb nincs, célirányos.
| Ah! hitte vón' a tisztes mámi, |
Két fonton (ez volt kincse mind),
Hogy még boszorkánytáncba vidd!?
| De szárnyad itt, múzsám, ereszd le, |
Hogy' ugrott Náni, hogy' bomolt,
(Virgonc, erős egy fruska volt.)
Hogy állt Tamás, mintegy büvölve,
Szemével a lányt majd benyelve;
Még Sátán is izeg-mozog,
Szemet mereszt, - fú és szuszog;
Míg - egy szökellet, újra más -
Eszét veszté bolond Tamás
S kiáltja: "Bravó, Kurta-ing!"...
Rögtön setét minden megint,
S alighogy Rózsit fékbe kapja
Zúdul ki a pokol csapatja.
| Mint vadméh zúg ki bősz dühvel |
Mint nyúlra, hopp! vadászcsoport,
Mely orra előtt felugort;
Mint űzi egy vásári had,
Ha "tolvaj! fogd meg!" szó riad:
Fut Rózsi most; - üvölt inába
Boszorkány és vasorru bába.
| Juj Tomi! lesz vásár megint: |
Otthon Katid hiába vár:
Bús özvegyasszony Kata már!
Co, Rózsi, mint tőled telik!
Siess eljutni híd-felig,
Ott rázhadt, gúnyra, farkadat,
Folyóvizen boszorka-had
Átkelni nem mer, nem szabad.
De míg a hídra feldübörgött,
Volt neki rázni farka, ördög!
Mert Náni, ki ott jár közel,
Szorítja Rózsit és tüzel,
Tamás ellen tör és lohol; -
Ha tudná, Rózsi mit kohol:
Egyet szökik - gazdája ment -
De szürke farka kárba ment:
Náni tövön belé ragadt;
Szegénynek, egy csutak maradt!
*
No, ez igaz történetet
Ha ki anyától született
Olvassa, és ember fia,
Tanácslom megfontolnia,
Ha ki anyától született
Olvassa, és ember fia,
Tanácslom megfontolnia,
Ha kedve inni csosszan épen,
Vagy kurta ing jár az eszében,
Hogy kéjtül a kár nincs tova:
Ím példa rá Tamás lova.
Vagy kurta ing jár az eszében,
Hogy kéjtül a kár nincs tova:
Ím példa rá Tamás lova.
(1868-73 között)
