Babits Mihály: ELMONDJA GYÖNYÖRŰSÉGEIT
ELMONDJA GYÖNYÖRŰSÉGEIT
Boldog idő! Boldogságomtól boldogitott ágy!
Édes az esteli szóváltás a lámpavilágnál,
Változatos harc volt: majd meztelen emleje lett pajzs,
Majd ha a pillákat szemeimre lenyomta az álom,
Két karodat hány-módés hány ölelésre cserélted,
Óh csak az élvezetet ne vakítsd meg irígy takarással:
Lásd, Helenát is meztelenül szereté meg Páris,
S Endymion, kit a Nap ragyogó nővére megejtett,
Hogyha azért gonoszul takarózván fekszel a párnán,
Sőt ha tovább ingerled a vágyam durva haraggá,
Nem gátolhat a játékban tömör és kerek emlőd,
de te itasd szemem a buja látás drága borával,
Óh bár úgy fonnánk testemmel testedet egybe,
mint ahogy a gerlék egyforma s örök szerelemben
Balga keresheti csak végét az igaz gyönyöröknek,
és hamarabb megcsalja a gazdát a bevetett föld,
és vizeit hamarább csalogatja vissza a forrás,
mint hogy én máshoz dobogó szívvel közelítsek:
Adna ily éjeket, életnek sok volna egy év is!
Adna sok ily gyönyör-éjt, ragyogó mennyekbe röpülnék:
S bár mindenki csak ezt vágyná: vigadozva heverni
kard, kürt, hadihajó nem volna, se gyilkos erőszak,
s Róma! örök diadalmaidért gyűlölve örök gyász,
Engem méltán ér unokák dicsérete: istent
| Éjjeli boldog idő! Boldog a bölcs szerető! |
| és ha a lámpa kihunyt, édes az éjjeli harc. |
| majd dacosan komorult, s inge nyakára borult. |
| csókkal nyitva ki, szólt: "Lanyha, te alva heversz?" |
| s mily makacson késtek csókjaim ajkaidon! |
| tudd meg: a szem gyönyöre vezeti vágyaimat. |
| amint Menelaos ágya közül kiszökött. |
| a csupasz istennőt meztelenül ölelé. |
| meglásd, kandi kezem összeszakítja ruhád! |
| rózsákat karodon mély harapás sebe fest. |
| hadd szégyelje magát az, aki csúf s anya már, |
| míg csak tűri a sors, s nem jön a végtelen éj. |
| hogy szent láncaikat szét sose törje idő, |
| csókosan élvezik át isteni életüket. |
| mert az igaz vágy nem ismeri a zabolát; |
| és hamarább űz Sol zord fekete lovakat, |
| száraz medrében hagyva halott halait, |
| ő volt hajnalom, és ő legyen alkonyom is! |
| s nem sírnék, amikor hívna a csónakos agg. |
| koldus is isten lesz isteni karjaiban! |
| víg szeretők bor- s mézillatu combjai közt: |
| Ádria nem verné harcosaink tetemeit, |
| gyermekeid gyásza most nem alázna porig! |
| nem sértette vidám örömeim pohara. |
Te pedig, édesem, élvezz! élvezz! - Csókjaidat ha
Látod? -: az elnyilt rózsáról hullongnak a szirmok,
Éltünk büszke gyönyör, ragyogás, s holnapra mögöttünk
| mind elcsókoltad: látni fogod, be kevés! |
| sárgúló levelek úsznak a váza vizén! |
| döngve becsapja talán érckapuját a halál. |
