Babits Mihály: ADY
ADY
Te elindulsz a fényes hómezőkön -
én visszabújtam a klastromba, nézd!
Ó könyves klastrom, s bús bor az oltáron -
s a szerzetes köszönti a vitézt.
én visszabújtam a klastromba, nézd!
Ó könyves klastrom, s bús bor az oltáron -
s a szerzetes köszönti a vitézt.
A szerzetesek tudnak ám temetni -
de tégedet magunkba temetünk
és könyveinkbe s oltárunk borába,
hogy légy erős és örök bor nekünk.
de tégedet magunkba temetünk
és könyveinkbe s oltárunk borába,
hogy légy erős és örök bor nekünk.
Neked jogod volt meghalni
s van: élni, ki meghaltál - ó de mi:
te élsz mibennünk, mi haltunk tebenned
s magunkat fognánk elfelejteni,
s van: élni, ki meghaltál - ó de mi:
te élsz mibennünk, mi haltunk tebenned
s magunkat fognánk elfelejteni,
ha tégedet felednénk. Ó mit ér a
szerzetes, ha nincs könyve s nincs bora?!
De lelked vére a kelyhünkbe csurrant,
mielőtt lelke lelkednek tova-
szerzetes, ha nincs könyve s nincs bora?!
De lelked vére a kelyhünkbe csurrant,
mielőtt lelke lelkednek tova-
surrant volna a fényes hómezőkön,
mint holt vitéz fekete paripán -
oltár elől mi, fölemelt kehellyel,
válhatatlan nézünk a Tünt után!
mint holt vitéz fekete paripán -
oltár elől mi, fölemelt kehellyel,
válhatatlan nézünk a Tünt után!
Mint gyászoljalak, hogyan dicsérjelek,
ha kölcsön nem veszem a te szavadat?
Hogyan dicsérhetik a napot a rét, berek,
erdők, rőt ormok, puszták és tengerek,
ha nem avval a sugárral, amelyet
a Nap ad nekik, maga a Nap?
ha kölcsön nem veszem a te szavadat?
Hogyan dicsérhetik a napot a rét, berek,
erdők, rőt ormok, puszták és tengerek,
ha nem avval a sugárral, amelyet
a Nap ad nekik, maga a Nap?
Úgy nyugodtál le fényesen, mint a Nap
s reád gondoltat minden holdvilág;
kialudnánk ha nem adnál sugarat
s ha eltűntél volna a hómezők alatt
s nem égnél titkon, mint éjjel a Nap
"ifjú szivekben, s mindig tovább":
(Ó szavak lelke! adj nekem szavakat)
"még sírni sem tudnánk", fakadni sem.
s reád gondoltat minden holdvilág;
kialudnánk ha nem adnál sugarat
s ha eltűntél volna a hómezők alatt
s nem égnél titkon, mint éjjel a Nap
"ifjú szivekben, s mindig tovább":
(Ó szavak lelke! adj nekem szavakat)
"még sírni sem tudnánk", fakadni sem.
Sugarak lelke! te adtál sugarat
hogy megmosolyogtak a sötét ugarak
hogy megmosolyogtak a sötét ugarak
és fölfénylett a hab a mély tengeren.
1919. jan.-febr.
