Babits Mihály: AZ OLT PARTJÁN
s ha moccan a horog, ha rezzen, kapja már:
kivetem lelkemet a szépség tengerén,
gyönyörűségeket halászok benne én.
nagy jegenyék között lentet a lassú szél.
hol a köd testet ölt, a kő meg fellebeg,
s alig leírhatón, alig képzelhetőn
fátyolos napsugár szikrázik a tetőn.
kanyargón és bohón, úgy mint száz éve folyt,
két hattyúóriás hintáz, két fellegárny
a sík folyón, melyet felgyújt a napsugár.
s hullatják tollukat, mint égő fürtöket,
hull az égő fehér, lángezüst színű toll
igen! s most lángfolyón lánghattyú haldokol.