Babits Mihály: PRIVATA
PRIVATA
Balgán mi az idő lenézett kincsét
megunt játékkal éjjelig lopók
a társaságban feledkeztünk ismét,
bár azt magunkban annyit korholók.
A fesz kibomlott. Pajzán lett a játék,
habár a régi volt az únalom:
a szeretet s a megértés hiányzék,
mint mindenütt e sárgömboldalon.
(Virág a parkett szőnyeglepte útján,
kővel börtönzött földből nem fakad.)
megunt játékkal éjjelig lopók
a társaságban feledkeztünk ismét,
bár azt magunkban annyit korholók.
A fesz kibomlott. Pajzán lett a játék,
habár a régi volt az únalom:
a szeretet s a megértés hiányzék,
mint mindenütt e sárgömboldalon.
(Virág a parkett szőnyeglepte útján,
kővel börtönzött földből nem fakad.)
Te voltál köztünk a legszomorúbb tán, -
te tetted legvidámabbnak magad.
te tetted legvidámabbnak magad.
Fürtöd kibomlott. - Ajkad félig nyitva. -
Gyöngyöző orcád égett, mint a tűz,
de kezed jég volt. S egész tested inga,
mint szélborzásra naptól tikkadt fűz.
S szeles, pogány játékodtól lihegve,
mint Aphrodíte pásztoréj után,
ugy álltál, részegségig ingeredve,
te éjszemű, sötét cigányleány.
Gyöngyöző orcád égett, mint a tűz,
de kezed jég volt. S egész tested inga,
mint szélborzásra naptól tikkadt fűz.
S szeles, pogány játékodtól lihegve,
mint Aphrodíte pásztoréj után,
ugy álltál, részegségig ingeredve,
te éjszemű, sötét cigányleány.
S eszembe jutott régi merevséged,
a fagyos napok s forró éjjelek,
s mi úgy gyötört, először látva téged,
most újra érzem.
Hogy nem értelek!
a fagyos napok s forró éjjelek,
s mi úgy gyötört, először látva téged,
most újra érzem.
Hogy nem értelek!
1903. jún.
