Bajza József: SÓLYOMVÁR.
SÓLYOMVÁR.
Töredék.
| Bucsúzva száll felhők megé |
Szürkűl a völgy, kéklő homály
Terűl a láthatárra.
Magasra nyúlt szirtnek fokán
Sötétlik Sólyomvára;
Bástyáin Lóra fájdalom
Között andalg magára.
| «Szemem világát elnyeli |
Nem látom őt! szivem szorong,
Nyugalmát nem találja.
Busan kondúl az estharang,
E percben múl egy év el,
Hogy a kedves utólszor rám
Simúlt forró keblével.
| Amott, hol elfordúl az út |
Miként tünő árny elmerűlt
Az alkonynak ködébe;
Szárnyalt, mint szél, villámlova,
A föld rengett alatta,
És hajh örökre szívemet
Szivével elragadta!
| Utána búm, panaszaim |
Csak a sötét emlék maradt
E vérező kebelnek.
Ha jősz te, oh sohajtva kért
Halál, szemeim lezárni,
S hol majd e szív nyugtát leli,
A sírt elém kitárni?»
