Berzsenyi Dániel: A MELANCHOLIA
A MELANCHOLIA
Te a setét erdők vadonjain
Szeretsz álmodozni, oh Melancholia!
A puszta vár bús omladékain
Nyögdelő lágy szellő néked harmonia.
Szeretsz álmodozni, oh Melancholia!
A puszta vár bús omladékain
Nyögdelő lágy szellő néked harmonia.
A felhőkbe nyúlt gránit ormai
S az elzárt völgy néked legkedvesb nézőhely,
A halvány hold s gót falak kormai
Bájolnak tégedet mágusi erővel.
S az elzárt völgy néked legkedvesb nézőhely,
A halvány hold s gót falak kormai
Bájolnak tégedet mágusi erővel.
A mohosúlt sírkövekre ledűlsz,
S mély lelkesedéssel emeled hárfádat,
Az őszült kor képeibe merűlsz,
S édesen elsírod bús elégiádat.
S mély lelkesedéssel emeled hárfádat,
Az őszült kor képeibe merűlsz,
S édesen elsírod bús elégiádat.
A vidámság csak a valóságnak
S szűk jelenvalónak szedheti rózsáit:
De te, karján a szép álmodásnak,
Éled a jövendőt s a múltnak óráit.
S szűk jelenvalónak szedheti rózsáit:
De te, karján a szép álmodásnak,
Éled a jövendőt s a múltnak óráit.
Oh, te voltál eddig biztos társam!
Te intéztél engem józan útaidon,
Ha a földi vígságtól megváltam,
Sátorodba intél csendes alkonyidon.
Te intéztél engem józan útaidon,
Ha a földi vígságtól megváltam,
Sátorodba intél csendes alkonyidon.
Te vontad bé az ifju húrjait
Egy csendes búsongás gyászos fátyolával:
Te derítsd fel a férjfi gondjait
Magányos örömid szép holdvilágával!
Egy csendes búsongás gyászos fátyolával:
Te derítsd fel a férjfi gondjait
Magányos örömid szép holdvilágával!
[1803 körül]
