Berzsenyi Dániel: A MELANCHOLIA
Szeretsz álmodozni, oh Melancholia!
A puszta vár bús omladékain
Nyögdelő lágy szellő néked harmonia.
S az elzárt völgy néked legkedvesb nézőhely,
A halvány hold s gót falak kormai
Bájolnak tégedet mágusi erővel.
S mély lelkesedéssel emeled hárfádat,
Az őszült kor képeibe merűlsz,
S édesen elsírod bús elégiádat.
S szűk jelenvalónak szedheti rózsáit:
De te, karján a szép álmodásnak,
Éled a jövendőt s a múltnak óráit.
Te intéztél engem józan útaidon,
Ha a földi vígságtól megváltam,
Sátorodba intél csendes alkonyidon.
Egy csendes búsongás gyászos fátyolával:
Te derítsd fel a férjfi gondjait
Magányos örömid szép holdvilágával!