Csokonai Vitéz Mihály: A fösvény
A fösvény
Esmérek én egy vént. Ki az? - neve nincsen,
Sőt míg bírt is vele, magába tartotta,
Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,
Most is sóhajtásit azért hármoztatja,
Imádó szemekkel néz rakás pénzére,
A bús gond béesett orcájába hever,
Melyeknek oly sárgák sovárgó gödrei,
Mint a sírból feljött rémítő halottak,
Egy homályos felhő lebeg körűlötte,
Itt űl, s hányván-vetvén saját számadását,
"Balgatag! (így kiált, tekintvén az eget)
Ma csak nyolcszáz forint jött bé a kasszába,
Azonba! mely szörnyű károm következe:
Mely szörnyű kár! egy szél kedvem elrablotta,
Így tűnődik; s most is neheztel reátok,
| Régen eladta már eztet is a kincsen, |
| Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. |
| Tisztelvén Mammonát örök áldozattal. |
| Bérben a levegőt hogy ki nem adhatja. |
| Neheztel, hogy tágas házába béfér e'. |
| Mérget kedveltető kincseiből kever, |
| Mint az aranyra vert királyok képei, |
| Melyekről minden húst Párkák lefosztottak. |
| Ezt a sóhajtások gőzi sűrítette. |
| Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását. |
| Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget: |
| Mégis kilencven pénzt adtam ki hiába. |
| (Itt jajgat s fejére kúlcsolódik keze) |
| Lantornás ablakom ketté szakasztotta." |
| Hogy őróla ingyen verset írhatátok. |
