Csokonai Vitéz Mihály: A dél
A dél
Felhágott már a nap a dél hév pontjára,
Tüzesűl a bágyadt levegőég s hevűl;
A barmok terepély cserfák alá mennek,
A madarkák csüngnek a híves lombokról;
Az útazó, ki már csak alig lehellett,
A lankadt arató ledűl izzadt fővel,
Csupán csak a munkás apró méhek dongnak,
Csupán csak az apró bokrocskák tövében
A rezzent gyíkocska a gaz között csereg,
Sok száz szöcske ugrál pattanó lábain
Egyebek mind híves helyeken pihennek,
Alusznak még magok a híves szellők is
Csak némely enyelgő zefirek játszanak,
Cicáznak kerengő szárnnyal a bokrokon,
Jertek ki, óh nyájas fúvallatok, jertek,
Bújjatok ki bársony ágyából, bújjatok,
Szedjetek mennyei illatot, szedjetek,
| Egyenesen omlik lefelé súgára. |
| Felforrott az egész természet merevűl. |
| Híves árnyékjokban kérődzve pihennek. |
| Leszáradt a nóta eltikkadt torkokról. |
| Óltja szomját a hűs forrás vize mellett. |
| Hogy majd dolgát kezdje megújúlt erővel. |
| Széjjel az illatos réteken zsibongnak. |
| Zeng a zörgő prücsök a nap melegében. |
| Megáll, liheg, száraz torokkal sziszereg. |
| A hévtől elaszott fűveknek szárain. |
| A dél forró heve elől félre mennek. |
| Eltikkadtak a nap hevétől tán ők is. |
| Melyek a levelek alól kiugranak, |
| Lassan elenyésznek a liliomokon. |
| Kik az ambróziás rózsák közt hevertek |
| Elbágyadt kebelem piheg utánatok; |
| E vídám gesztenye alá úgy jőjjetek. |
