Csokonai Vitéz Mihály: BECSŰLET ÉS TERMÉSZET
A szép aranykor napjai,
Nem, hogy tejet hozának
A szent folyóknak partjai,
Hogy a setét cserében
Minden fa mézzel izzadott,
S az áspisok nemében
Méreg s harag nem láttatott:
S bár nem törék ekével,
Hegy, vőlgy elég termést hozott,
És barna fellegével
A gyászos ég nem tornyozott;
Hanem delin ragyogván,
Díszlettenek kék boltjai,
Örök tavasz buzogván,
Oly szép tavasz, mint e mai:
S a tengerek határa
Nem tőlt zarándok fenyveket,
Nem horda más határra
Vagy háborút, vagy kincseket:
Hanem hogy e boldog világnak
E drága jót adá az ég,
Hogy a hibáknak s csalfaságnak
Nem állt ama bálványa még,
Ama hiú szó, mely idővel
Becsűletnek neveztetett
A balgatag néptől, s erővel
Csigázta a természetet,
E csalfa tündér bús örömmel
Meg nem zavarta gondjait,
Ha a szerelmes nép örömmel
Ivá az élet habjait.
És a szabadsághoz szokottak
Lelkébe vas törvényei
Még akkoron bé nem jutottak
S nem lettek erkőlcs nyűgjei.
A tiszta természet metszé be
Áldott kezével e szabad
Törvényt az emberek szívébe,
"Hogy ami tetszik, az szabad."