Dsida Jenő: Kánai menyegző
Kánai menyegző
Menyegzőnk lesz, kis szerelmem, s derülünk a cigánybandán.
Vendégek közt üldögélünk zöldbefutott, tág verandán.
Vendégek közt üldögélünk zöldbefutott, tág verandán.
Krisztus ül az asztalfőn. Künt augusztus mély, tiszta éje
csillagot szór s zene-szűntén sír a tücsök lágy zenéje.
csillagot szór s zene-szűntén sír a tücsök lágy zenéje.
Krisztus arca szép, sugárzó, szereti a víg poétát:
máskülönben nem tett volna érte ilyen hosszú sétát.
máskülönben nem tett volna érte ilyen hosszú sétát.
Súgva mondja: "Szívetek a vágytól majdhogy szét nem pattan,
menjetek csak, fiacskáim, ne késsetek énmiattam!
menjetek csak, fiacskáim, ne késsetek énmiattam!
Majd én mindent elgondozok, vendégséggel baj ne légyen.
A szegénység, bogárkáim, illatos és drága szégyen."
A szegénység, bogárkáim, illatos és drága szégyen."
Lábujjhegyen, mint ki édes szenvedélynek titkon áldoz,
surranunk el lombfüzéres nászi szobánk ajtajához.
surranunk el lombfüzéres nászi szobánk ajtajához.
Visszanézünk... - Minden asztal csupa friss hal, friss kenyér,
vizeskorsó bort zubogtat, bíborlángút, mint a vér.
vizeskorsó bort zubogtat, bíborlángút, mint a vér.
