Dsida Jenő: MÁSODIK FEJEZET, mely arra int, hogy szűk cipővel ne menj az erdőre
MÁSODIK FEJEZET, mely arra int, hogy szűk cipővel ne menj az erdőre
Kis Viola fölsziszegett kín-dult
arccal, amint hazafelé indult
szegény.
arccal, amint hazafelé indult
szegény.
"Fáj a lábam", mondta "nagyon hosszút
jártunk ma és rögös ez a rossz út,
kemény."
jártunk ma és rögös ez a rossz út,
kemény."
Meg-megállott, menni elfelejtett,
mint ki valamit a porba ejtett
s keres.
mint ki valamit a porba ejtett
s keres.
"Sarkamat a kéreg összetörte!"
Pöffedt volt és mint az őszi körte,
veres.
Pöffedt volt és mint az őszi körte,
veres.
Keskeny ajkát harapdálva, gyarló
kedvvel jött az árok és a tarló
során,
kedvvel jött az árok és a tarló
során,
homlokán csepp gyöngyözött sereggel,
mint a lombon harmatverte reggel
korán.
mint a lombon harmatverte reggel
korán.
"Sajog, mintha mardosná a sátán.
Hogyan jutok haza ilyen sántán
s mikor?"
Hogyan jutok haza ilyen sántán
s mikor?"
Bandukoltunk, én és ifju hölgyem,
két vezeklő, ki siralomvölgyben
tipor
két vezeklő, ki siralomvölgyben
tipor
s minden földi hívságról lemondott:
így értünk el, hol egy fűzfa lombot
ereszt
így értünk el, hol egy fűzfa lombot
ereszt
és alatta lágyan, elmosódón
búvik meg az ütött-kopott, ódon
kereszt.
búvik meg az ütött-kopott, ódon
kereszt.
Megbékülten fájdalmas magával,
balzsamozva vadfüvek szagával,
azúr
balzsamozva vadfüvek szagával,
azúr
folttal, rubint vérrel erezetten,
bádogtesttel függött a kereszten
az Úr.
bádogtesttel függött a kereszten
az Úr.
Itt Viola szinte gyökeret vert.
Mivel pedig jellemzi az embert:
mihelyt
Mivel pedig jellemzi az embert:
mihelyt
hangyabolyba vagy csalánba lépett,
emlékéből minden régi képet
kiejt,
emlékéből minden régi képet
kiejt,
Istenről is tudni kezdi, hogy van,
bűnbánattal menten térdre roggyan
ina
bűnbánattal menten térdre roggyan
ina
s míg két szeme kövér könnyben ázó,
dől szájáról a meakulpázó
ima, -:
dől szájáról a meakulpázó
ima, -:
Viola is nézte a keresztet
s áhitattal fohászkodni kezdett
emigy:
s áhitattal fohászkodni kezdett
emigy:
"Uram Jézus, irgalmad esengem!
Kísértetbe, fájdalomba engem
ne vígy!
Kísértetbe, fájdalomba engem
ne vígy!
Ki vigyázol minden kicsi gyomra,
ha szemed nagy, keserű kinomra
tekint,
ha szemed nagy, keserű kinomra
tekint,
nem lesz nehéz, hogy én hazajussak
s holnap épen, szökdécselve fussak
megint.
s holnap épen, szökdécselve fussak
megint.
Emlékezzél, mikor összeroppant
fáradt térded s elfogott a roppant
iszony, -
fáradt térded s elfogott a roppant
iszony, -
akkor a rút vasszeg tompa, kurta
hegye lábadat keresztül furta
bizony:
hegye lábadat keresztül furta
bizony:
Erre gondolj s légy hozzám kegyelmes,
kínjaimra ír légy, puha-selymes
moha
kínjaimra ír légy, puha-selymes
moha
s én fogadom szentül: férfinemmel
nem vétkezem többé szerelemmel
soha!..."
nem vétkezem többé szerelemmel
soha!..."
Én merengve álldogáltam ottan
s gondolatok gyűltek meghatottan
körém,
s gondolatok gyűltek meghatottan
körém,
Tinti arrább üldögélt a nagy fa
vadhajtással sűrün teli, zagyva
tövén,
vadhajtással sűrün teli, zagyva
tövén,
majd felém jött settengőn emelve
lábait, mint szokta őkigyelme,
ha csínyt
lábait, mint szokta őkigyelme,
ha csínyt
vagy ravaszdi gondolatot forral
s tisztán láttam: kétkedő hunyorral
kacsint...
s tisztán láttam: kétkedő hunyorral
kacsint...
