Dsida Jenő: Kettétört óda a szerelemhez
Kettétört óda a szerelemhez
- Anno 1931, hősök napja -
Illat füstöl májusi orgonákról.
Ablakom kitárva s az álmos este
verseket súg tollam alá tehozzád,
Ablakom kitárva s az álmos este
verseket súg tollam alá tehozzád,
| drága szerelmem, |
áldott vándortársam az úton, ürmös
esztendők ízében egyetlen édes!
Téged ünnepellek e földreszállott
esztendők ízében egyetlen édes!
Téged ünnepellek e földreszállott
| istenek estjén, |
téged ünnepellek: igazbeszédű
szádat és komoly szemedet, magasztos
homlokod fölött a derengve fénylő
szádat és komoly szemedet, magasztos
homlokod fölött a derengve fénylő
| glória ívét, |
száz elejtett jó szavadat, becéző
gömbölyű kezed puha reszketését,
titkos testedet: lobogó tüzes bor
gömbölyű kezed puha reszketését,
titkos testedet: lobogó tüzes bor
| míves edényét, |
eljövendő magzatodat, kiben betelve
látom földi terveimet s ki szédült
ujjongással bontja ki lelke szárnyát
látom földi terveimet s ki szédült
ujjongással bontja ki lelke szárnyát
| apja dalára... - |
...Hirtelen megrezzen a tollam, eltört
versszakok rút romjai közt botorkál.
Alvilági zaj, sipitó suhancraj
versszakok rút romjai közt botorkál.
Alvilági zaj, sipitó suhancraj
| csörtet az utcán, |
falnaptáram rőt betüvel rikácsol:
Hősök napja van! Katonák sietnek
dobbanó tömör szakaszokban, égő
Hősök napja van! Katonák sietnek
dobbanó tömör szakaszokban, égő
| fáklya-sorokkal, |
fojtó füstöt ver be a szél s a kürtök
réztorkán recsegve rikolt az orkán.
Döngve jönnek és dübörögve mennek,
réztorkán recsegve rikolt az orkán.
Döngve jönnek és dübörögve mennek,
| villog a fegyver. |
S szinte hallom: Messze, kihalt mezőkön,
sírok alján boldogan összekattan
millió hős állkapocs. (Ó, milyen jók
sírok alján boldogan összekattan
millió hős állkapocs. (Ó, milyen jók
| vagytok a földön, |
emberek, hogy ily kegyes áldozattal
ünnepeltek minket e május-éjen!)
S látni kezdek: jönnek a bonka bénák;
ünnepeltek minket e május-éjen!)
S látni kezdek: jönnek a bonka bénák;
| özvegyek, árvák, |
s mindenrangú nyűtt nyomorultak, arcuk
elmeredve bámul a fáklya vérszín
záporába, míg tenyerük viharzó
elmeredve bámul a fáklya vérszín
záporába, míg tenyerük viharzó
| tapsra verődik. |
S látni kezdek: felszakad egy sötétlő
sír göröngye messze Galíciában,
nagybátyám dolmányos alakja kel ki,
sír göröngye messze Galíciában,
nagybátyám dolmányos alakja kel ki,
| imbolyog, indul, |
félig porladt kék szeme tágra nyílik,
átlyukasztott roncs tüdejére kéjes
buggyanással ömlik az áradó, friss
átlyukasztott roncs tüdejére kéjes
buggyanással ömlik az áradó, friss
| orgona-illat... - - |
- Így csukom be ablakomat, szerelmem,
így ülök zöld lámpa-sugárban árván
s így zaklatlak furcsa, nehézsejtelmű
így ülök zöld lámpa-sugárban árván
s így zaklatlak furcsa, nehézsejtelmű
| balsoraimmal. |
Mert lüktetve fáj a fejem, szívemre
nyirkos kétkedés nehezül. Mi célja,
mondd, mi célja van szerelemnek itt és
nyirkos kétkedés nehezül. Mi célja,
mondd, mi célja van szerelemnek itt és
| másfelé bárhol? |
mondd, hol biztos nászörömünk vetése
és kalászos dús aratása? merre?
vértengertől mely sziget édenébe
és kalászos dús aratása? merre?
vértengertől mely sziget édenébe
| rejtsük a bölcsőt? |
Némán bujkáló gonoszak vigyorgó
gyűrűjében érzem a lelkemet most
s téged, édes, elvetemült bírák közt
gyűrűjében érzem a lelkemet most
s téged, édes, elvetemült bírák közt
| látlak elesni. |
Hajnalunk nem szép mosolyodra pirkad
s alkonyunk lehull, mielőtt kívánnám.
Mások által vert sineken sötétbe
s alkonyunk lehull, mielőtt kívánnám.
Mások által vert sineken sötétbe
| siklik a sorsunk: |
Holnap bizton hős leszek én is annyi
rothadó testvér-tetem árnyölében
s bizton éppen így menetelnek omló
rothadó testvér-tetem árnyölében
s bizton éppen így menetelnek omló
| fáklya-tüzekkel |
hős fiunk emlékezetére is majd,
még meg sem fogant kicsi gyermekünkért!
...Elnémult a trombita... Messze, mintha
még meg sem fogant kicsi gyermekünkért!
...Elnémult a trombita... Messze, mintha
| égne a város. |
