Gyulai Pál: KANDALLÓMNÁL.
KANDALLÓMNÁL.
Őszi eső kopogása
Zörget kinn a födelen,
Benn kandalló pattogása
Enyhít s elmulat velem.
Zörget kinn a födelen,
Benn kandalló pattogása
Enyhít s elmulat velem.
Itt ülök a fél-sötétben
És elnézem a tüzet,
Vörösen, majd fehér-kéken
Amint lángot ereget.
És elnézem a tüzet,
Vörösen, majd fehér-kéken
Amint lángot ereget.
Szikraként, amely kiszökken
S ép oly gyorsan elenyész,
Emlékemben is sok minden
Fel-felvillan s ködbe vész.
S ép oly gyorsan elenyész,
Emlékemben is sok minden
Fel-felvillan s ködbe vész.
A tüzet mind nézem s nézném,
De immár hamvába hal
És megzendűl lelkem mélyén
Mélán egy bús régi dal.
De immár hamvába hal
És megzendűl lelkem mélyén
Mélán egy bús régi dal.
Arról zeng, hogy mi az élet:
«Árnyék, amely játszik véled,
Egy kis szerelem, egy kis bor,
Sok nagyravágyás, végre por.»
«Árnyék, amely játszik véled,
Egy kis szerelem, egy kis bor,
Sok nagyravágyás, végre por.»
1895
