Gyulai Pál: KERTEMBEN.
KERTEMBEN.
Szép tavaszi nap van,
Merengve magamban,
Kertemben sétálok.
Fáim virágszemmel
Néznek rám s víg kedvvel
Üdvözlik gazdájok.
Merengve magamban,
Kertemben sétálok.
Fáim virágszemmel
Néznek rám s víg kedvvel
Üdvözlik gazdájok.
«Mért busúlsz, jó gazdánk?
Hátha felvidítnánk!
Vége már a télnek:
Kék ég, fénysugárzó,
Zöld fű, víg madárszó . . .
Örűlnek kik élnek.
Hátha felvidítnánk!
Vége már a télnek:
Kék ég, fénysugárzó,
Zöld fű, víg madárszó . . .
Örűlnek kik élnek.
«Jó fák, nem busúltam,
Csak arra gondoltam:
Ti hogy' megifjodtok,
Bár tünnek az évek,
Ameddig csak éltek,
Újra virágoztok.
Csak arra gondoltam:
Ti hogy' megifjodtok,
Bár tünnek az évek,
Ameddig csak éltek,
Újra virágoztok.
Tavaszát az ember,
Éli csupán egyszer,
S tele sírba zárja;
Újabb tavasz zöldjét,
Újabb ősz gyümölcsét,
Mind hiába várja.»
Éli csupán egyszer,
S tele sírba zárja;
Újabb tavasz zöldjét,
Újabb ősz gyümölcsét,
Mind hiába várja.»
1890
