József Attila: Elena Farago Egy ember...
Elena Farago
Egy ember...
Egy ember...
Egy ember ment az úton este,
ment, dalolt csendben az úton.
Dalolt, talán hogy így elvesse
nagy útja gondját - nem tudom.
Dalolt, talán mert szép az este,
vagy mert anélkül rosszul esne,
hogy egymagában van úton.
ment, dalolt csendben az úton.
Dalolt, talán hogy így elvesse
nagy útja gondját - nem tudom.
Dalolt, talán mert szép az este,
vagy mert anélkül rosszul esne,
hogy egymagában van úton.
A kapuban, csak álltam ottan,
ő ment, amerre útja tért.
És egyszercsak fölsóhajtottam,
nem tudnám megmondani, mért.
Elment s elfogott engem ottan
- a kaput elhagyni nem tudtam -
a vágy az egész életért.
ő ment, amerre útja tért.
És egyszercsak fölsóhajtottam,
nem tudnám megmondani, mért.
Elment s elfogott engem ottan
- a kaput elhagyni nem tudtam -
a vágy az egész életért.
Talán úgy van, hogy minden ember
áll egy este a kapuban
s a vándorról, ki arra ment el,
nem tudja, bús-e csakugyan -
s tán sóhajt egyet minden ember
s míg elborong, azon mereng el,
hogy az ő útja messze van.
áll egy este a kapuban
s a vándorról, ki arra ment el,
nem tudja, bús-e csakugyan -
s tán sóhajt egyet minden ember
s míg elborong, azon mereng el,
hogy az ő útja messze van.
