József Attila: Petr Bezruc A bányász
A bányász
mint kigyó szikrázó bőrét, bálványokat fejtek, ások,
lengyel Ostrava alatt ások.
izzadságtól csomós, megkuszált hajam,
szemem elönti ecet és epe,
erem s koponyám teteje füstölög,
körmöm alól piros vér csereg,
én ások, én a föld alatt ások.
ások a Salmovkán,
én Rychvaldban ások és Pjetvaldban ások.
éhes gyermekek sírnak ölében,
én ások, én a föld alatt ások.
én Dombrován ások, én Orlován ások,
Porembán ások és Lazy alatt ások.
a gróf jár a falun, kezével hajtja
a lovat a grófné, rózsálló arca nevet.
az asszony sápadtan a kastélyba megy,
kenyeret akar, emlejéből kiszáradt a tej.
a kastély sárga kő,
a kastély alatt az Ostravica megtörik dörögve.
A kapuban két fekete nőstényeb morog.
Terem-e rozs úr mezején bányász gyermekének?
Én Hrušovban ások és Michálkovicében.
ha holtan hoznak majd a föld alól?
Fiam tovább fog ásni és ásni,
Karvinban ásni
s a lányom - mi a bányászlányok sorsa?
kiegyenesítném görnyedő nyakam,
összeszorítnám balkaromat s kilépve egyenest,
félkörben a földtől az égig
fölemelném csákányom és szikrázó szemem
ott az isteni nap alatt?