József Attila: MŰTEREM
MŰTEREM
A műterem kopott, öreg falán
Reám nevet száz ismeretlen ember.
Ez gyermek itt, az már nincs is talán,
Ez pocsolya, az kristálylelkű tenger.
Reám nevet száz ismeretlen ember.
Ez gyermek itt, az már nincs is talán,
Ez pocsolya, az kristálylelkű tenger.
Reám nevetnek bágyadtan, vigan
S az én arcomat mosolyogják össze.
Ez engem álmodik álmaiban,
Az engem átkoz, hogy szivét fürössze.
S én nem vagyok és nincsen más, csak ők,
A szomorúak és a nevetők
Én arcomat hogy összemosolyogják.
S az én arcomat mosolyogják össze.
Ez engem álmodik álmaiban,
Az engem átkoz, hogy szivét fürössze.
S én nem vagyok és nincsen más, csak ők,
A szomorúak és a nevetők
Én arcomat hogy összemosolyogják.
Mint szivemben a dolgok képei
Búsan és vígan összenevetik
Az Ennálam is erősebbnek arcát.
Búsan és vígan összenevetik
Az Ennálam is erősebbnek arcát.
1924. nov. 1.
