József Attila: MIKOR AZ UCCÁN ÁTMENT A KEDVES
MIKOR AZ UCCÁN ÁTMENT A KEDVES
Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.
galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.
édes bokája derengve fénylett.
Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.
egy kis fiúcska utána bámult.
Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.
s kedvükre nézték, csodálták vígan.
És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.
hogy ő a szívem gyökere-ága.
Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!
De begyes kedvük szívemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.
letörte ott az irígy virágszált.
És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!
karcsú szél hajlott utána hűsen!
1925. jún./1928
