József Attila: BOLDOG HAZUG...
ki rettenetes, de maga a jóság;
kinek sebet kap reszkető keze,
ha leszakitja a tilalmas rózsát.
a meg nem fogant, ártatlan valóság;
pihen rajta a mindenség szeme,
bámulja őt, az öröklét lakósát.
s e halott fényü istentelenségben
szivdobogással ringatom magam,
mert sápadt kézzel loptam én, a gyermek,
jól tudva már, hogy minden odavan.